„A bűnbánó szív elérése nem egy nap alatt történik”

A bűnbánó lélek

„Arra tekintek, aki szegény, aki megtört lelkű, és rettegi szavaimat”(Iz 66,2)

„Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és arcomat a leköpdösőknek, arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat” (Iz 50,6-7)

„Megkínoztás, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját” Iz 53,7)

„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)

Ha lehetséges lenne, akár csak egy pillanatra felfogni Isten valóságát és a vele való kapcsolatunkat, akkor rögtön felfedeznénk saját lelkünk valóságát és látnánk, hogy mennyire semmik vagyunk Isten mérhetetlen és végtelen dicsőségéhez képest.

Ez történik a szenteknél. Alázatuk intenzitása, saját maguk semmibe vétele és megalázása és a kitartó bűnbánat a méltatlanságuk miatt ennek a felfedezésnek az eredménye. Így ha mi megpróbálnánk birtokolni ezeket a tulajdonságokat, és magunknak tulajdonítanánk azokat, mielőtt előre haladtunk volna a kegyelemben, és felfogtuk és felfedeztük volna az igazságot, hogy kik vagyunk valójában, ezek nem csak hamisak lennének, hanem pont ellentétes irányba vezetnének bennünket, mint ahogy szerettük volna.

Ami a szenteket és azokat, akik előre haladtak a kegyelemben rávitte az alázatra, megsemmisülésre és megalázkodásra, nem ezeknek a belső szépsége volt, sem a vágy, hogy elérjék és felékesítsék magukat velük, hanem lelkük valóságának felfedezése az isteni fényben.

Az alázat nem azt jelenti, hogy bűnösnek képzeljük, miközben belül igazából nem érezzük magunkat annak. Ez eltávolítana bennünket a valódi saját lelkiismerettől, és messzire vinne bennünket az igazi alázattól. A lélek helyes bűnbánata abból a meggyőződésből származik, hogy megharagította Istent. Miközben volt lehetőségünk, hogy elnyerjük a kegyelmet, és előre haladjunk benne, íme a szabadsággal teli világ iránti szenvedélyt és pusztulást választottuk az önszeretetünk és a testnek tett engedmények miatt.

Az emberi természet, ami a világhoz tartozik, a világ dolgait szereti, önmagától nem tudja szeretni Istent, csak a kegyelem közreműködése által. Hányszor de hányszor érez egy ismeretlen, Isten utáni fájó szomjúságot. Ez a néma kiáltó szó nem más, mint a benne lévő isteni pecsét kiáltása.

Ezt a lelkén viselt isteni pecsétet a Szentlélek működése által tudja megújítani, ha megerősödik, és felül tud kerekedni a világon. Ennek feltétele az egészen alázatos és bűnbánó lélek. Erre csak a szeretet fényében és az Isten utáni heves vágyban, a bűnök miatti lelkiismeret furdaláson keresztül van lehetőség. A bűn nélkül, ami megrontotta a természetünket, zavartalanul élhetnénk Isten szeretetének tiszta fényében, de a bűn miatt magasztalásunkba a szomorúság és a pusztulás iránti szeretetünk hangja vegyül.

Isten előtt leplezetlenül, meztelenül állnak bűneink, tévedéseink és gondolataink. Ki merészkedne arra, hogy megpróbálja Istent megtéveszteni? Szent Pál apostol azt mondja: „Ne vezessétek félre magatokat: Istent nem lehet kijátszani” (Gal 6,7).

Annak a valóságnak megfelelően, amilyenek vagyunk, az Istennel való kapcsolatunknak az alázatos szívből, és az egészen bűnbánó lélekből kell kiindulnia. Csak így válhat valódi kapcsolattá.

Az egyik ok, ami miatt szégyenkeznünk kell és teljesen lesújtottnak kell lennünk: miközben megszegjük Isten törvényeit és vétkezünk ellene, ő mindvégig gyengéd szeretettel tekint ránk és soha nem hagy el bennünket. Hogy is ne telne meg a lélek bűnbánattal, amikor látja Isten szeretetének végtelenségét, ami odáig ment, hogy megalázza magát és megöljék a kereszten? És kinek a keze által? Talán nem az emberiség keze által, amelynek te is, én is tagjai vagyunk? Már ez az egyetlen tett, hogy szemléljük Isten megtestesülését, és hogy elszenvedte, hogy az emberek keresztre feszítsék elég ahhoz, hogy inkább, mint valaha, megvetésre méltónak találjuk szívünket.

A bűnbánó szív” elérése nem egy nap alatt történik, és nem lehet könyvekből megtanulni. Ehhez Istennel való mély kapcsolatra és vele való életre van szükség. Ez kezdetben nehezen megoldhatónak és fárasztónak tűnik, mert magában hordozza az „én” elleni belső küzdelmet, és mert rávilágít az önszeretetünkre. De egy bizonyos idő elteltével, amikor a lélek megtisztul a hamis nagyságtól és az állítólagos méltóságától, eluralkodik benne a bűnbánó élet, és mint egy súlyosan áradó himnusz, fölzeng benne és hívja, hogy közeledjen Istenhez, egyre jobban verjen benne gyökeret, és egészen pihenjen el benne.

A bűnbánó lélek telis-teli van békével. Lassacskán, ahogy előrehalad a kegyelemben és a tökéletességben, erőfeszítés nélkül halad előre az alázatban. Olyan bántó már számára mindeneltévelyedés a gőg, a hamis nagyság, vagy önteltség irányába, mint ahogy egy tapasztalt muzsikus fülét nagyon zavarja a hamis hang.”

Részlet Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában, 181-183.o.

„Ez marad a feladatunk mindaddig, míg szentélyünkbe nem hatol Isten tüze.”

„Minden Istennek tetsző tevékenységünkben három vermet ásnak nekünk a démonok: Először arra törekednek, hogy a jó megvalósulását megakadályozzák, másodszor, első vereségünk után, hogy az ne Isten akarata szerint valósuljon meg; ha pedig ettől a céljuktól is elestek a gazok, akkor szép csöndben lopakodnak lelkünkhöz, és boldognak neveznek bennünket azért, mert mindenben Istennek tetsző életmódot folytatunk.

Az elsőnek az ellenszere a buzgóság és a halál gondolata, a másodiké az alárendeltség és a megvetett állapot, a harmadiké pedig, hogy mindig magunkat hibáztatjuk.

Ez marad a feladatunk mindaddig, míg szentélyünkbe nem hatol Isten tüze. Akkor ugyanis már nem marad bennünk bűnnel szerzett hajlamokból folyó kényszer; mert „a mi Istenünk tűz”, mely mindenestűl megemészti a szenvedélyt, az indulatot, a szerzett bűnös hajlamot, az érzéketlenséget, a belső és külső, érzéki és szellemi vakságot.A démonok viszont épp a mondottak ellenkezőjét szokták tenni. Mert amikor a lelken úrrá lesznek és elménk világát is megzavarják, nincs már bennünk nyomorultakban józanság, nincs belátás, nincs önismeret, nincs szégyenérzet, hanem csak közöny, érzéketlenség és elvakultság.

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 26.fejezet, 170.o.

„A testi betegség idején ugyancsak szükségünk van önuralomra”

A testi betegség idején ugyancsak szükségünk van önuralomra, mert ha a démonok látják, hogy ágynak estünk, és egy ideig gyöngeségből képtelenek vagyunk önmegtagadást gyakorolni ellenük, akkor igyekeznek súlyos kísértésekkel ostromolni. A világban élők között a harag démona szegődik társul a beteghez, néha pedig még a káromlásé is. A világtól távol élők között azonban a betegekre, ha jól el vannak látva a szükséges dolgokkal, a torkosság és a bujaság vár, ha viszont kietlen, küzdelmes helyeken tartózkodnak, a fásultság és a hálátlanság zsarnoka áll lesben.”

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 26. fejezet, 172.o.

„Az erények gyakorlásakor gyakran az azokkal összefonódó hibákat is vakon elkövetjük”.

„Mint ahogy a kútból vizet húzva azzal néha véletlenül a közmondásos békát is felhúzzuk, úgy az erények gyakorlásakor gyakran az azokkal összefonódó hibákat is vakon elkövetjük.

Például: a vendéglátással a torkosság fonódik össze, a szeretettel a bujaság,

a megkülönböztetésre képes tisztánlátással a ravaszkodás, az okossággal a hamisság, a szelidséggel az alattomosság, a restség, a késlekedés, a feleselés, különcség, engedetlenség; a hallgatással a tanítás terhe, az örömmel az önhittség, a reménnyel a lustaság, a szeretettel megint csak az ítélkezés, a csöndes, magányos életmóddal a fásultság és a tétlenség, a tisztasággal a keserűség, az alázattal a bizalmaskodás, végül mint csodaszernek tekintett kenőcs vagyis inkább kábítószer, mindezekkel együtt jár a hivalkodás.”

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 26. fejezet, 176.o.

„De ki fogja tudni elviselni jövetele napját?” – Augusztus 29.

Augusztus 29-én emlékezünk meg Keresztelő Szent János haláláról.

Részletek az előesti zsolozsmából:

Uram, tehozzád kiáltok, / hallgass meg engem; / figyelmezz imádságom hangjára, / midőn tehozzád kiáltok; /’ hallgass meg engem, Uram!

Igazodjék fel az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé; / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt. /’ Hallgass meg engem, Uram!

4. hang

Az Ó- és Újszövetség isteni összekötője, / az előhírnök és próféta, / a testben já angyal, / a törvénytelenség megfeddője, / a terméketlen méh sarjadéka / s lángot lehe ajak / a gonoszul élő Heródest megdorgálta. / Ez azonban nem bírván el a fenyítést, / az igaznak fejét tette, / és eledelként tálon körülhordatta / az önmegtartóztatás isteni gyönyörűségét, /’ megbüntetvén az ártatlanságot.

A törvényszegő anyától származott törvénytelen leány / a te tiszteletreméltó / és az angyalok előtt is nagybecsű fejedet követelte, / mert el nem bírta dorgásait. / Mikor azonban azt tálon rülhordozta, / lábaival pedig táncot lejtett, / a lakomázók vidámságát szomorúságra változtatta át. / Te pedig, ki a bűnnek egész gonoszgát megróttad, / imádd Krisztust, ó Boldog, /’ hogy üdvözítse a mi lelkünket!

A részegen dőzsölő Heródest / a buja életű nő hízelgő szavai megejtik, / és esküje miatt, ó dicső próféta, / igaztalan ítéletet hoz ellened. / A te halálod azonban az előbb elhunytak számára / a halhatatlanságnak lett nyilvános hirdetője, / mert a poklokban levők számára is előhírnöke és követe lettél / a mi üdvözítő Krisztus Istenünk elvetelének, / kit is imádj érettünk, /’ hogy üdvözítse a mi lelkünket.

A prófétát és vértanút, / az Üdvözítő megkeresztelőjét, / jertek, népek, magasztaljuk. / Mert ő, mint testben járó angyal, Heródest megdorgálta, / törvényszegő paráznaságát elítélte. / De a törvénytelen eskü folytán drága feje letetvén, / a halottaiból feltámadottat / az alvilágban levőknek is ere hirdette, / és szüntelenül esedezik az Úrhoz, /’ hogy üdvözítse a mi lelkünket!

6. hang

Mikor a romlott éle Heródes / születése napját ünnepelte, / a gyalázatos táncosnő / megnyerte az esküvéssel erősített íretét, / mert az Előhírnöknek fejét vétetvén, / étel gyanánt tálon hordoztatta körül /’ a letelepülteknek.

Ó förtelmes lakoma / és gyilkossággal párosult méltatlan cselekmény! / De mi Keresztelő Szent Jánost, / mint a halandók legnagyobbját, /’ méltó tisztelettel magasztaljuk.

Táncolván a gonosz ördög tanítványa / az Előhírnök fejét nyerte jutalmul. / Ó vérengző vendégség! / Jobb lett volna nem esküdnöd, gonosz Heródes, / te kéjelgő rokon, / és ha esküt fogadtál, nem jó dologban tetted. / Hasznosabb lett volna esküt szegve életet nyerni, / mint az igazságost játszva az Előhírnök fejét levétetni. / Mi Keresztelő Szent Jánost, / mint a halandók legnagyobbját, /’ méltó tisztelettel magasztaljuk.

Heródiás leánya őrjöng, / és újra búslakodik / a táncban elbájoló / és a vendégeskedésben kihívólag csábító! / A Keresztelőnek feje vétetett, / és Heródest szomoság fogta el. / A te Előhírnököd könyörgései által, Uram, /’ ajándékozz békességet a mi lelkünknek.

Dicsőség. 6. hang

Mikor a romlott éle Heródes / születése napját ünnepelte, / a gyalázatos táncosnő / megnyerte az esküvéssel erősített íretét, / mert az Előhírnöknek fejét vétetvén, / étel gyanánt tálon hordoztatta körül /’ a letelepülteknek.

Most és. 3. hang Nagy dogmatikon – hangzárás

Hogyne csodálkoznánk / isteni eredetű szülésed fölött, tisztaságos Szűz? / Ki nemi kísértést nem fogadva el, ó Szeplőtelen, / testben fiat szültél atya nélkül, / ki öröktől fogva született az Atyától, anya nélkül / éspedig változatlanul, / vegyülés nélkül és osztatlanul, / mindkét lénynek sajátságait épségben megtartva. / Azért Szűzanya, Királynénk, / imádd őt a mi lelkeink üdvéért, /’ kik téged teljes hittel Istenszülőnek vallunk.

Olvasmányok

Izajás próféta jövendölésének olvasása (40,1-6.9; 41,17-18; 45,8; 48,20b-21; 54,1):

Így szól az Úr: Vigasztaljátok, vigasztaljátok az én népemet – mondja Isten. – Papok, szóljatok Jeruzsálem szívéhez! Vigasztaljátok őt, hogy betelt megaláztatása, mert feloldozást nyert bűne, hiszen kétszeresen lakolt már az Úr kezétől minden vétkéért. Kiáltó szó hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! Minden völgyet töltsenek föl, s minden hegy és halom süllyedjen alá! A göröngyös legyen egyenessé, a hegyláncok síksággá! Magas hegyre menjen föl az, aki örömhírt hoz Sionnak: Emelkedjetek föl, ne féljetek! Én vagyok az Úr, az Isten, én meghallgatom őket. Én, Izrael Istene nem hagyom el őket, hanem a hegyeken folyókat fakasztok, és a rétek közepette forrásokat, a pusztát bővizű tavakká teszem, a szomjazó földet vízvezetékkel telivé! Örvendezzen az ég onnan felülről, és a felhők igazságot permetezzenek, nyíljék meg a föld, és irgalmat sarjasszon, és egyszersmind igazságosságot is fakasszon! Ujjongó szóval hirdessétek a föld határáig, tegyétek hallhatóvá! Mondjátok, mert az Úr megváltotta szolgáját, Jákobot! Ha szomjaznak is a pusztában, a kősziklából fakaszt vizet nekik. Ujjongj, te meddő, ki nem szülsz, énekelve szolgáját, Jákobot! Nem szomjaztak ők a pusztában, amikor kivezette őket, a kősziklából fakasztott vizet nekik, meghasította a kősziklát, és folytak a vizek. És ha megszomjaznak, míg a pusztaságban vezeti őket, a kősziklából fakaszt vizet nekik. Ujjongj, te meddő, ki nem szülsz, törj ki ujjongásban és kiálts, ki nem vajúdtál, mert több gyermeke lesz az elhagyottnak, mint annak, akinek férje van!

Malakiás próféta jövendölésének olvasása (3,1-6; 12. 18. 22-23):

Nézzétek, elküldöm hírnökömet színem előtt, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan megérkezik templomába az Úr, akit kerestek. De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert úgy megy be, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és az aranyat és az ezüstöt tisztító mester. Ítéletet tartani jön hozzánk. Gyors tanú lesz a gonoszok, a házasságtörők, az ő nevében hamisan esküvők és mindazok ellen, akik nem félik őt, mondja a mindenható Úr. Mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek, én nem változom: ti pedig, Jákob fiai, eltértetek törvényemtől és nem tartottátok be azt. Ezért forduljatok hozzám, és én felétek fordulok, mondja a mindenható Úr. Akkor boldognak mond benneteket minden nemzet, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki ama napon letekint majd arra, ama napon, amelyet azok megszabadítására készítek, akik szeretnek engem. Tudatosítsátok hát, és emlékezzetek meg szolgámnak, Mózesnek a törvényéről, a parancsokról és a rendelkezésekről, amelyeket Hóreb hegyén adtam neki egész Izrael számára. Nézzétek, elküldöm nektek a teszbi Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az Úr nagy és félelmetes napja.

Bölcsesség könyvének olvasása (4,7;19-20; 5,1-7):

Ha az igaz időnap előtt is ér élete végéhez, nyugalmat élvez. Az elhunyt igaz elítéli az élő istenteleneket, és a korán beteljesedett ifjúság a bűnösnek években gazdag életét. Mert látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte biztonságba. Látják, és becsmérlőleg szólnak róla, de az Úr majd gúnyt űz belőlük. Akkor hullává lesznek, megvetetté, és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja őket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti őket, végső pusztulásra jutnak, gyötrődniük kell, és elenyészik az emlékük. Reszketve jelennek meg számot adni bűneikről, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük. Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; annak nem várt üdvössége miatt. Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében: „Ez az, akit egykor kinevettünk, és akiből gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját őrültségnek tartottuk és halálát dicstelennek. Hogy lehet az, hogy Isten fiai közé sorolták és a szentek között van az osztályrésze? Így hát mi letértünk az igazság útjáról, nekünk nem világított az igazságosság fénye, és számunkra nem kelt föl a nap. A kimerülésig jártuk a bűn és a romlás ösvényeit, úttalan pusztaságokban kóboroltunk, az Úr útját azonban nem ismertük fel.