„A fájdalom nagy tanítómester”

A beteg lélek meggyógyításának egész művészete abban rejlik, ha egyáltalán nem fordítunk figyelmet a betegségeire, és egy cseppet sem vagyunk elnézőek, hanem azonnal levágjuk, lemetsszük őket; ha a gőg lett úrrá rajtad – minél előbb alázkodj meg a földig; ha elfogott a fukarság – hamar légy bőkezű; ha a pénzsóvárság kerített hatalmába – tüstént dicsérd a nincstelenséget, s arra legyen gondod. Ha más betegség támadt meg – ne légy elnéző iránta, ne melengesd, hanem üsd és törd össze!”

A fájdalom nagy tanítómester; a fájdalmak feltárják előttünk gyöngeségeinket, szenvedélyeinket, a bűnbánat szükségességét; megtisztítják a lelket, kijózanítják, ahogyan egy részeg is kijózanodik; lehívják a lélekre a kegyelmet, meglágyítják a szívet, beleültetik a bűntől való elfordulást, megerősítik a hitben, a reményben és a jó cselekedetekben.”

„Micsoda mély sebtől, miféle halálos sebesüléstől, a bűn milyen gyilkos leheletétől szabadít meg bennünket a mennyei orvos, az Úr Jézus Krisztus, aki eljött hozzánk! Ki érheti fel ezt ésszel? Senki sem. Csupán részben, saját tapasztalatunk alapján látják némelyek a szakadék mélységét, amelybe a bűn által zuhantunk: a jóra való gyöngeséget, a szívünkbe befészkelődött rossz vagy a bűn erejét. Ámde ezt is az elsötétült szívünket megvilágosító Isten kegyelme teszi láthatóvá számunkra. Az ember természetes értelmével nem látja ezt, ezért nem látja, és nem érzi a megjavulás szükségességét, s nincs ereje ehhez a megjavuláshoz és megújuláshoz.”

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban, 44-45.oldal