„Ne várjuk meg otthon ülve azt, hogy ő lépjen be házunkba, hanem menjünk eléje hálaadással, vagyis dicsőítéssel.”

Részlet Orosz László: Nikolaosz Kabaszilasz Liturgia-Magyarázata című kiadványból, (Nyíregyháza, 1996), 59-60.oldal

A harmadik antifóna magyarázata

„A következő antifóna a már közénk érkező és nálunk megjelenő Úr fogadása, ezért ezt a zsoltárt éppen akkor éneklik, amikor a papság a Krisztust jelképező evangéliummal bevonul és azt felmutatja. Hogy a próféta e zsoltárt éneklésekor Krisztus megjelenését tartotta szemei előtt, az főként a benne rejlő örömről és vidámságról ismerhető fel. Őt magát ez nyilvánvalóan örömmel töltötte el, s ezért ő a többieket is részesíteni akarja ebben: „Jertek, örvendezzünk az Úrnak!” Krisztus eljövetele előtt még nem örvendezhetett igazán az ember, hiszen az örömöt egyedül Krisztus hozta el nekünk. Ha tehát valaki az ő eljövetele előtt örvendezett, akkor csakis az ő titkaiba beavatva örvendezhetett. „Ábrahám azért örült – mondja az Úr -, mert láthatja napomat. Látta és örvendezett”. Maga Dávid is erről szól: „Add vissza nekem üdvözítésed örömét!” Mert azt az örömet, amellyel vétkezése előtt az ember Krisztusban örülhetett, bűne által elveszítette, s épp ennek visszanyeréséért könyörgött Istenhez.

Nyílván ha azt mondta volna:”Jertek, világosodjunk meg”, akkor a világosság eljöveteléről tett volna tanúságot. Most pedig ezekkel a szavaival: „Jertek, örvendezzünk az Úrnak!” – ugyanígy azt teszi nyílvánvalóvá, hogy megjelent az örömet elhozó Úr.

A zsoltáros még Üdvözítőnek is nevezi ezt az Urat. Megváltónak, Szabadítónak és Üdvösségnek viszont épp Krisztust nevezi az Írás. Az isteni személyek közül ugyanis egyedül a Fiú lett üdvösségünk szerzője, aki egymagában vitt végbe mindent, amint Pál is mondja, hogy „magában tisztított meg bűneinktől (Zsid 1,3). Ezt ő maga is nyílvánvalóan kifejezte a jó pásztor példájával, aki nem másokat küldött el az elveszett bárány megkeresésére, hanem maga kereste azt meg, és amikor megtalálta, fölemelte és vállain hozta vissza. Ezért is fogadta el azt a nevet, mely ezt fejezte ki: tudnillik „Jézus”-nak, vagyis „Szabadító”-nak hívták őt.

„Járuljunk orcája elé hálaadással!” „Orcájának” itt az ő megjelenését nevezzük. Tehát ne várjuk meg otthon ülve azt, hogy ő lépjen be házunkba, hanem menjünk eléje hálaadással, vagyis dicsőítéssel. „És zsoltárokban énekeljünk neki!” Istent megillető tiszteletet adjunk neki. Ő elfogadta azt, hogy szolgai alakban jelenjék meg. Mi viszont ismerjük fel benne mindezek ellenére is az Urat! Ne botránkozzunk meg azon, hogy testben él. Ne vezessen félre minket a látszat, nehogy aztán Fölségesről alávaló dolgokat gondoljunk! „Mert nagy Isten az Úr, és nagy Király az egész földön” – tudniillik aki ebben a testben rejtőzik. Aztán még mindehhez sorra hozzáteszi a próféta a többi Istenhez illő dicséretet.

Ezek tehát a prófétai szövegek, és így válik nyílvánvalóvá, hogy igenis megfelelő azok éneklése.”