Részlet a Zarándok elbeszéléseiből, Első elbeszélés, 8-14. oldal
Sokat vándoroltam különféle helyeken. Állandóan olvastam a Bibliát, és kérdezgettem, nincs-e valahol egy tapasztalt buzgó lelki vezető, egy szentéletű sztarec. Egy idő után azt mondták, már hosszú idő óta él egy faluban egy úr, aki a lelkével foglalkozik. Házában templom is van, sosem utazik el, mindig imádkozik az Istenhez, s állandóan olyan könyveket olvas, amelyek javára válnak a léleknek. Mikor ezt hallottam, már nem is mentem, egyenesen futottam abba a faluba, amelyikről beszéltek. Oda is értem és eljutottam az úrhoz.
— Mi kellene tőlem? — kérdezett engem.
— Azt hallottam, ön buzgó és okos ember, ezért az Istenre kérem, magyarázza meg nekem, mit jelent, amit az Apostol mond: “Szüntelenül imádkozzatok!”. S hogyan lehet szüntelenül imádkozni? Ezt szeretném tudni, de sehogy sem értem.
Az úr elhallgatott, figyelmesen rám nézett és mondta:
— A szüntelenül való imádkozás az emberi lélek szünet nélküli törekvése az Istenhez. Hogy előre jussunk ebben az édes gyakorlatban, gyakran kell kérnünk az Urat, tanítson meg szüntelenül imádkozni. Imádkozzál többet és bensőségesebben, s majd maga az imádság tárja föl előtted, hogyan válhat szünetnélkülivé. Megjön majd a maga idejében.
Miután ezt elmondta, szólt, hogy hozzanak nekem ételt, útravalót adott és elbocsátott. És nem magyarázta meg, amit akartam.
Ismét útra keltem, töprengtem, töprengtem, olvastam, olvasgattam, elmélkedtem arról, amit az úr mondott nékem, de megérteni nem tudtam. Pedig annyira akartam volna megérteni, hogy még éjjel sem tudtam aludni. Továbbmentem vagy kétszáz versztányit, s egy nagy kormányzósági városba értem. Megláttam ott egy monostort. Megszálltam a fogadóban, s meghallottam, hogy a monostor elöljárója nagyon jólelkű, buzgó, vendégszerető. Elmentem hozzá. Szívesen fogadott, megvendégelt.
— Szentatyám — mondtam —, nem kell nekem a vendégelés. Inkább az kellene, hogy adjon útmutatást: hogy kell megmentenem a lelkemet.
— Hogyan üdvözülj? — Élj a parancsok szerint, imádkozz az Istenhez, és üdvözülsz!
— Azt hallottam, szüntelen imádkozni kell, de nem tudom hogyan. De azt sem tudom megérteni, mit jelent a szünet nélküli imádság. Kérem, Atyám, magyarázza meg ezt nekem!
— Nem tudom, kedves testvérem, hogy is magyarázzam meg ezt neked. Várj csak! Van egy könyvem, abban ott a magyarázat — s kihozta Szent Dimitrij tanítását a benső emberről. Tessék, olvasd el, itt, ezen a lapon!
Elkezdtem olvasni: “Az Apostolnak ezeket a szavait: – szüntelenül imádkozzatok – a lélekkel végzett imádságra kell érteni: a lélek mindig képes behatolni az Istenbe.”
— Hogyan tud Tőle soha el nem fordulni és szüntelenül imádkozni?
- Ez nagyon nehéz. Akkor tud, ha ezt az Isten valakinek megadja. — mondta. És nem magyarázta meg.
Ott töltöttem az éjszakát, reggel aztán köszönetet mondtam a szíves vendéglátásért, s tovább róttam az utat, magam sem tudtam, hová. Bánkódtam, hogy értetlen vagyok, s hogy vigasztalódjam, a Bibliát olvastam. Így mentem vagy öt napig a nagy úton, végül estefelé utolért egy öreg: kinézése szerint mintha szerzetes lenne.
Kérdésemre elmondta, hogy remeteség szerzetese, amely úgy tíz versztára van az út mellett, s hívott, menjek vele.
Befogadják nálunk a zarándokokat — mondta ott megpihenhetnek, s enni is kapnak a vendégházban lévő jámborokkal együtt.
Valahogy nem akartam menni és így feleltem a meghívásra:
— Az én nyugalmam nem a lakástól függ, hanem a lelki tanítástól. Nem kell nekem étel, van a zsákomban száraz kenyér elég.
— Miféle tanítást keresel? Mi az, amit nem értesz? Gyere csak, gyere, kedves testvérem, vannak nálunk tapasztalt sztarecek, adnak ők lelkitáplálékot s megmutatják a helyes utat az Isten igéjének és a szentatyák írásainak fényében.
— Nézze csak, bátyuska, körülbelül egy éve, hogy a déli istentiszteleten meghallottam az Apostol parancsát: “Szüntelenül imádkozzatok!” Mivel nem értettem, elkezdtem olvasni a Bibliát. S ott még több helyen is rátaláltam az Isten parancsára, hogy állandóan imádkozni kell. Mindig, minden helyen, akármivel vagyunk is elfoglalva, virrasztás, sőt még alvás közben is. “Alszom, de szívem virraszt” (Én 5,2). Nagyon csodálkoztam ezen, s nem tudtam megérteni, hogyan lehet ezt teljesíteni, s miféle eszközökkel lehet rá eljutni. Feltámadt bennem az erős kíváncsiság és kívánság, – se éjjel, se nappal nem ment ki a fejemből. Elkezdtem járni a templomokat, hogy prédikációkat hallgassak az imádságról, de akármennyit is hallgattam, egyben sem találtam tanítást arról, hogyan kell szüntelenül imádkozni. Mindig csak az imádsághoz való előkészületről beszéltek, vagy a gyümölcseiről, vagy hasonlókról, de nem tanítottak arról, hogyan kell szüntelenül imádkozni és mit jelent ez az imádság. Gyakran olvastam a Bibliát, s összehasonlítottam vele, amit hallottam, de így sem jutottam el a kívánt ismeretre. S így tudatlanságban és nyugtalanságban maradtam mostanáig.
A sztarec keresztet vetett és beszélni kezdett.
— Adj hálát az Istennek, szeretett testvérem, hogy feltárta ezt előtted, hogy feltárta benned a szüntelen belső imádság megismerésének legyőzhetetlen vágyát. Ismerd fel ebben az Isten meghívását, és nyugodj meg. Hidd el, hogy eddig az Isten hívó szava és a te kutató akaratod összhangban volt, s Ő adta értésedre, hogy nem e világ bölcsessége, nem is felületes tudásszomj az, amivel a mennyei fényességet, a szüntelen való imádkozást el lehet érni, hanem ellenkezőleg, a lelki szegénység és a tevékeny tapasztalás tárja fel az egyszerű szívnek. Ezért egyáltalán nem csoda, hogy nem hallhattál az imádság lényegéről, s nem tudtad meg, mi az a tudomány, amivel el lehet érni szüntelen működését. S hogy megmondjam az igazat, sokat prédikálnak az imádságról ugyan, sokat is írnak róla a különböző írók, fejtegetéseik legnagyobbrészt értelmi megfontolásokon nyugszanak, a természetes ész elképzelésein, nem pedig a tevékeny tapasztalaton. Így aztán arról beszélnek inkább, ami az imához tartozik, de nem a lényegről. Van, aki csodálatosan tud beszélni az imádság szükségességéről. Más valaki ismét az erejéről. Egy harmadik azokról az eszközökről, amelyek a tökéletes imádsághoz vezetnek, vagyis arról, hogy az imádsághoz buzgóság, figyelem, izzó szív, tiszta gondolkodás, az ellenséggel való kibékülés, alázatosság, töredelem és még több hasonló dolog kell. De mi az imádság? És hogyan tanul meg az ember imádkozni? Ezekre a kérdésekre, pedig ezek a legfontosabbak, a mostani prédikációkban nagyon ritkán találunk kielégítő magyarázatokat. Ez azért van, mert ezeket a magyarázatokat sokkal nehezebb megadni, mint az összes előbb felsorolt fejtegetéseket. Titkos, szent tudást kívánnak, nemcsak iskolás tanultságot. De a legszomorúbb az, hogy a hiú, természetes okosság egyeseket arra ösztönöz, hogy az Istent emberi mértékek szerint mérjék. Sokan egészen tévesen gondolkoznak az imádságról, amikor azt hiszik, hogy az előkészítő eszközök és jócselekedetek eredményezik az imádságot, nem pedig az imádság szüli a jócselekedeteket és az összes erényeket. Ebben az esetben az imádság gyümölcseit vagy következményeit helytelenül összekeverik a hozzá vezető eszközökkel és utakkal, s így lekicsinylik az imádság erejét. Ez pedig teljesen ellenkezik a Szentírással, hiszen Pál apostol ilyen szavakkal tanít az imádságról: “Mindenekelőtt arra intelek, végeztess imádságot” (1Tim 2,1).
Az első tanítás az Apostolnak ezekben a szavaiban az, hogy mindenek elé helyezi az imádságot. Sok jócselekedetet kívánnak a keresztényektől, de az imádságnak mindenekelőtt kell lennie, mert nélküle semmi jócselekedet nincsen. Imádság nélkül lehetetlen megtalálni az utat az Úrhoz, megérteni az igazságot, keresztrefeszíteni a testet szenvedélyeivel és kívánságaival, beragyogtatni a szívbe Krisztus világosságát, s egyesülni vele. Nem megy ez gyakori imádság nélkül. Gyakori imádságot mondtam, mivel az imádság tökéletessége és helyessége kívül van a mi lehetőségeinken, amint szent Pál apostol mondja: “még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkozni” (Róm 8,26). Következésképpen csak a gyakoriság, a szakadatlanság áll rendelkezésünkre, hogy ezzel az eszközzel eljussunk a tiszta imádságra, amely anyja az összes lelki javaknak.
— Legyen a tiéd az anya, s majd gyermeket szül neked, — mondja Szíriai Szent Izsák.
Tanuld meg, hogyan kell első helyre helyezni az imádságot, s akkor majd könnyen megszerzel minden erényt. Erről azonban nem is sokat tudnak, nem is sokat beszélnek azok, akik nem ismerik jól a gyakorlatot, s a szentatyák titkos tanításait.