„A lelki arculat önmagában szemlélve is az Ősikonról tesz tanúságot.”

A „lelki” arculat mint az emberi arc ikonja

„Az orosz nylevben arcról (lico) beszélnek, ha az „emberi arcról” van szó általában, és „lelki arculatról” (lik), ha egy szent kerül szóba. Etimológiai szempontból a „lik” (lelki arculat) és a „lico” (arc) szavak egy tőből fakadnak, de belőlük képzett további szavak világosan megmutatják a köztük lévő értelmi, fogalmi és statisztikai különbséget.

Az arc, mint empirikus adottság, meglehetősen változó, képlékeny. Az emberi élet során változhat, fejlődhet, valamilyen – a személyiség belső, lelki élete által megszabott -irányban. Ha az ember lelki fejlődése megáll, belső lelki életének intenzitása csökken, az feltétlenül nyomot hagy az arcán, aminek következtében arca egyre inkább az „álarc” (licsina) szerepét kezdi magára venni, hogy így álcázza a lélek ürességét. Ha azonban a személyiség lelki életet is él, ez óhatatlanul tükröződik az arcán: fény tölti be, eltűnik róla minden lényegtelen vonás, önmagává válik, lelki arculattá lényegül át. Pável Florenszkij a „lelki arculat” (lik) és „isteni képmás” (obraz Bozsij) fogalmakat a következőképpen kapcsolja össze: „ A lelki arculat nem más, mint az isteni hasonlatosság megjelenése az ember arcán. Mikor Isten hasonlatosságát látjuk, joggal mondhatjuk: íme az isteni képmás, az isteni képmás pedig azt is jelenti, akit a képmás ábrázol, vagyis az Ősikont. A lelki arculat önmagában szemlélve is az Ősikonról tesz tanúságot. Azok, akik arcukat lelki arculattá változtatták, szavak nélkül, már a puszta megjelenésükkel is láthatatlan világ titkait hirdetik.”

Részlet Lepahin Valerij: Az óorosz kúltúra ikonarcúsága, 64.oldal