Szent Fülöp Apostol emléknapja – November 14.

Napi evangéliumi szakasz – János evangéliuma 1,43-51

43Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: „Gyere és kövess!” 44Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. 45Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” 46„Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael. „Gyere és győződjél meg róla!” – felelte Fülöp. 47Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” 48Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” 49Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” 50Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: 51„Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl­ s leszállnak az Emberfia fölött.”

Keresztre feszítés által nyerte el a vértanúhalált

Halála időpontja: i. sz. 80.

Halálának helye: Hierapolisz, Törökország

Képtalálat a következőre: „fülöp apostol”