Kocsis Fülöp: Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre, hátha ez a mostani helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük nekünk küldött ajándékait.
Lázin Miklós András
2020. december 1. kedd. 4:49
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20201201-nehez-probatetel-reszesei-lettunk
“Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr, a bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre – mondta lapunknak Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája.
Az igazi baj az, ha a reményt veszítjük el – hangsúlyozta a görögkatolikus püspök.
– Tavasszal azt mondta nekünk, a járvány Isten üzenete. Ez ügyben számított ilyen hosszú kommunikációra?
– Szerintem nem vagyok egyedül, aki reménykedett abban, hogy nem lesz ennyire hosszan tartó ez az üzenet. Akkor jobban meg voltunk rémülve, és általánosságban abban bíztunk, hogy a sokkon hamar túljutunk. Most meg azt látjuk, hogy a nyakunkon maradt. Minél jobban ráébred az ember a saját esendőségére és kiszolgáltatottságára, annál világosabb lesz számára, hogy függ valakitől. Ezért is volna ez jó lehetőség az Istenhez fordulásra, de úgy tűnik, továbbra is kevesen ébrednek föl.
– Miként látja a hívek megértési és tűrőképességét?
– Szomorú, de szerintem a templomba járó keresztények jó része is még mindig csekélységeken problémázik. Kellemetlen a maszk viselése, belefáradtam a képernyőkapcsolatokba, be vagyok zárva a lakásomba, mi lesz a munkahelyemmel – ilyen kérdésekkel bajlódunk. Tehát nem az Istenre figyelve élünk, hanem a világ dolgai lebegnek a szemünk előtt, ezek állnak figyelmünk középpontjában. Méltatlankodunk, ha nem úgy halad a sorsunk, ahogy mi azt korábban szépen elképzeltük. Pedig a helyzet fordulhat akár sokkal rosszabbra is. De nem ez a baj, hanem az, ha a reményt veszítjük el. Hiszen éppen a remény és a bizalom erősíthet meg minket abban, hogy nincs mitől félni.
– De van mitől félni…
– Sokan azt hiszik. Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr. Azzal nem jutottak volna előre. A bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre. Ma sok ember gondolkodásában mi az első? Kellemetlen a maszk? Igaz. Sokan meghalnak? Ez is fájdalmas valóság! Az orvosok és az ápolók rettentően leterheltek? Igen, leginkább ők állnak a frontvonalban. De ez még nem a világ vége! Egy nehéz próbatétel részesei lettünk, mi azonban az élet kényelmeihez ragaszkodva még mindig nem merünk Istenre hagyatkozni.
– A vírusidőszak felfogható egyfajta böjtnek?
– Pontosan. A karácsonyi böjti időszak kicsiben ezt jeleníti meg. Önként lemondok a számomra kedves javakról és ételekről, ezáltal még jobban megnyílok Isten felé. Ez a lelki nyitottság, belső szabadság kell ahhoz, hogy lássam, mi a feladatom a világban. Ennek eredménye az is, hogy világosan látom, nincs mitől félnem.
– Ön szerint a jelenlegi válság összerántja vagy szétzilálja a görögkatolikus egyház híveit?
– Azért vagyok, hogy a rám bízott népes nyájat még inkább Istenhez vezessem.
– Elnézést, de ez eléggé dodonai feleletnek tűnik.
– Arra céloztam, hogy azt nem tudom, mi lesz, csak azt, hogy mit kell tennem. Nemrég tartottunk egy részben személyes, részben virtuális összejövetelt az egyházmegye papjaival. Öröm volt látni a papjaim lelkesedését, hogy ők is érzik, van feladatunk bőven. Sok szempont alapján összegeztük, mit kell tennünk azért, hogy a ránk bízott evangéliumi üzenet eljusson a hívekhez. Azt remélem, hogy erőteljesebbé váló hangunkat meghallja, ha nem is a tízmillió magyar, de a háromszázezer görögkatolikus mindenképp. Mindent megteszünk azért, hogy ne a szétzilálás, hanem a megerősödés korszaka következzék.
– Többen „járnak” online templomba, mint tavasszal?
– Nehéz ezt számszerűsíteni. Elég sokan követik a szertartásainkat. Ugyanakkor az, hogy egy főpapi üzenetet vagy egy online liturgiát hányan követnek és lájkolnak, nem ugyanaz, mint hogy az otthonokban hányan imádkoznak.
– Mennyire érinti a papságot a fertőzés?
– Sajnos a napokban két idős atya is elhunyt, és az egyházmegyénkben további atyák is érintettek a fertőzéssel. Mivel sok papfeleség iskolában tanít, óhatatlanul hazaviszik a koronavírust, így e pillanatban is többen vannak karanténban. Jelenleg még képesek vagyunk helyettesítéssel vagy az interneten végzett liturgiákkal rendezni a helyzetet. A szabályok ránk is vonatkoznak, be is tartjuk azokat, de nem az az egyetlen célunk, hogy betartsuk és betartassuk az egészségügyi szabályokat.
– Pontosabban?
– Az is rossz, ha elkapjuk a betegséget, de még rosszabb, ha nem kapjuk meg a szentségeket, ha a híveink nem részesülhetnek az Istentől nekünk nyújtott megerősítésekben.
– Mi a helyzet a betegek kenetével? Az személyes kontaktust kíván.
– A pap természetesen nem teheti meg, hogy magára hagyja a beteg embert. Azt mindig tudnunk kell, ha koronavírusos beteghez kell mennünk, de őket is el kell látnunk a megerősítő szentségekkel. Persze ebben is vannak sajátos megoldások. A betegek szentségében a beteg testét szentelt olajjal kell megkenni. Minthogy azonban a fizikai érintést kerülni kell, erre most más megoldást kell találnunk. Volt olyan eset, hogy az intenzív osztályon fekvő betegnél a pap az üvegfal mögött énekelte a szertartást, a szentelt olajjal való megkenést pedig egy pálcára tett vattával az ápolónővér végezte el.
– Többen kérik mostanában a betegek kenetét?
– Év végén lesz statisztikai összesítés, de szerintem nem nőtt lényegesen ez a mutató.
– Gondolkodott már a karácsonyi és adventi szentbeszédek tartalmán?
– A bizalmat és a figyelmet mindenképpen meg fogom említeni. Óriási az arányeltolódás! Hiszen számtalan egyéb dolog is van, nem csak a koronavírus, mégis ez uralja az életünket. Naponta követjük, hogy a járványban hányan hunytak el, de az abortált magzatok hatalmas számát senki sem jegyzi – számomra ez is mutatja, hogy még mindig nem sikerült megragadnunk Istennek a jelenlegi válsághelyzet révén küldött üzenetét. Úgy nem lehet imádkozni, azaz Istenre figyelni, hogy közben az ember agya folyton másfelé kalandozik. Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre. Ezt az imádságban gyakorolhatjuk leginkább. Mert ha az imám szétcsúszik, akkor a világ dolgaiban is elveszek. A karácsonyi készület fontos része lesz a figyelem–fegyelem–kegyelem hármassága. Ahhoz, hogy figyelni tudjak Istenre és a világba küldött üzeneteire, fegyelem kell. Ezt az összeszedettségemet áldja meg majd az Isten gazdag kegyelemmel. Karácsonykor sok ajándék van, de valójában maga a karácsony az ajándék. Ingyenes ajándék, mégis sokat kell tennem érte, hogy valóban az enyém lehessen. Hátha ez a mostani, nehéz helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük Isten nekünk küldött ajándékait.”