Miért menjek kirándulni az egyházközségemmel?

Nyugat-dunántúli görögökkel az Őrségben

Egy egyházközségben ((sőt, a miénk még csak nem is egyházközség, ,,csak” szervezőlelkészség) nem a barátaimmal vagyok. Nem a családtagjaimmal vagy a rokonaimmal. Még csak nem is a munkatársaimmal. Nem ismerem őket túl régen. Nem föltétlen egyforma az érdeklődési körünk. Nem oszthatok meg velük szakmai, munkahelyi tapasztalatokat. Akkor miért jó velük lenni? Miért éreztem határtalan összetartozást, sőt meghatottságot, amikor a múlt hétvégén együtt énekeltünk, olvastunk, imádkoztunk, a vecsernyén, utrenyén, együtt ültünk, játszottunk és nevettünk az esti sütögetésnél, tábortűznél. Amikor viccelődtünk, bandukoltunk, gyönyörködtünk az őrségi csodaszép tájban kirándulás közben, a Szala-patak tanösvényen, kóstolgattuk az őrségi dödöllét és rétest a Pityerszeren. Miért éreztem, hogy testvérek között vagyok, a helyemen vagyok, hogy idetartozom?

Szervezőlelkészünk, Elek Antal atya tényleg jól szervező lelkész. Bajánsenyén, a világ végén, az Őrség szívében talált és szervezett nekünk szállást, imádkozó helyet a helyi katolikus templomban. Felesége, Rita szervezte a túrát, Magdi és Julcsi készítette a reggelit, Jancsi rakta a tüzet. Laci sütötte a húst. A gyerekek gondoskodtak a jó hangulatról, Margit néni meg a gyerekekről. Marika néni a szép énekről, Gergő az okos kérdesekről, Márk pedig a fényképezésről. És amikor a tizennyolcéves gimnazista Kitti a tábortűznél hiányolta az egyházi énekeket- éreztem, hogy ez nem átlagos kirándulás. Nem család, nem baráti kör, hanem egy alakuló egyházközség- egyházi közösség.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy váratlanul, meglepetés-szerűen megérkezett Fülöp érsek atya! Így érseki szertartásokban és közös beszélgetésekben volt részünk vele. Prédikációjából tanultuk a zsinati atyák emlékezetéről, hitünk megünneplésének fontosságáról- mi pedig egymástól is: összetartozást, testvéri szeretetet.

Írta: Kocsis Márta