Emlékműszentelés Rönökön

Monumentális kőtömb, kőtábla és fából készült kettős kereszt emlékeztet az összes magyar szent tiszteletére a rönöki Szent Imre-templom mellett. Tegnap avatták fel az emlékművet.

– Magyarország a szentek országa, a földünk szentektől megszentelt föld – mondta avatóbeszédében V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. Kevés az ilyen fajta tiszteletadás, népszerű szentekről szívesen neveznek el intézményeket, köztereket, állítanak nekik szobrokat, de az ilyen fajta hódolat nem gyakran jelenik meg – mondta.

Példaként a kárpátaljai Aknaszlatina Árpád-házi szenteknek emelt emlékhelyét említette – és most már Rönöknek is van ilyen emlékműve. Büszke Rönökre, a kezdeményezőkre, az alapítványra – hangsúlyozta V. Németh Zsolt. – Valakit csak akkor szerethetünk és tisztelhetünk, ha ismerjük. Ismerjük meg a szenteket – erről is beszélt a képviselő. Tudatosítani kell, hogy „szent magyarok állnak a történelem sorsfordulóin”, idézte a Pannon Enciklopédiát. És Wass Albertet is: „A szentek tisztasága és szelídsége legyőzi a vadállatokat”.

A monumentális emlékmű a határon álló Szent Imre-templom kertjében kapott helyet. Az emlékműre vasárnap dr. Takács Gyula plébános kért áldást, ott volt az avatón Pékó Tamás polgármester és Majthényi László, a Vas megyei közgyűlés elnöke is.
Huszonöt szent neve került a több mint két méter magas emlékműre. Vörösberényi monolit az emlékmű teste. Azon kőtábla a névsorral, és kiemelkedik a kőtömbből egy tölgyfából készült apostoli kettős kereszt.

A Rönöki Árpád-házi Szent Imre Herceg Templom Alapítvány állíttatta az emlékművet, Hegyi László, az alapítvány elnöke elmondta, a hatalmas kőtömb önzetlen felajánlással kerülhetett a helyére. Vállalkozót kerestek az emlékmű szó szerinti felállítására és a szombathelyi cég, amikor megtudták, ki és milyen céllal keres megfelelő eszközt és szakembert, ingyen elvégezte a munkát. Erre a segítségre is szükség volt, hogy emlékmű hirdesse Rönökön a magyarság keresztényi elkötelezettségét.

Forrás: https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-osszes-szent-elott-tisztelegnek-a-muvel-ronokon-3368733/