Április 1.

Április 1.

Lakatos László: Szentek virágoskertje, 287.oldal

Bűnbánó Mária anya

Mária Egyiptomban született. 12 éves korában elhagyta szülei házát és Alexandriában szabados életre adta magát. Sok embernek vált lelki kárává. Ezt 17 évig tette így. Utána a Jeruzsálembe menő zarándokokhoz csatlakozott merő kiváncsiságból. Útközben és Jeruzsálemben is szedte áldozatait bűnös szenvedélye. A szent kereszt ünnepén ő is be akart menni a templomba, a kereszt tiszteletére. Valami láthatatlan erő mindannyiszor visszatartotta. Az előcsarnokban lévő Istenszülő képe felé fordult imádkozva. Megbánta bűneit és életjobbulást fogadott. Így tudott bemenni a templomba. A templomból kijöve hangot hallott, amely a Jordán folyóhoz küldte. Azonnal elindult, a folyó partján lévő templomban meggyónta bűneit, megáldozott és bement a pusztába. Itt is maradt 47 éven át, élete végéig. Sokat küzdött előbbi bűnös életének emlékeivel, 17 év után lelki nyugalomra lelt, így talált rá a közel 100 esztendős Zoszimász szerzetes. Elmondta neki élete történetét. Arra kérte, hogy egy év múlva jöjjön el és áldoztassa meg.. Zoszimász egy év múlva beteg lett, de egyre jobban lett és Máriát fel tudta keresni a Szent Titkokkal. Meggyónt, megáldozott. Jövőre is kérte az atyát, hogy jöjjön el újra. Zoszimász csak a holttestét találta Máriának. Nagy tisztelettel temette el a bűnbánót. Meghalt 431-ben, az előszöri szentáldozása napjá.

Tanítás: A legnagyobb bukásból is lehet kiemelkedni.

Fohász: Bűnbánó anyánk Mária, imádd az Istent érettünk.

Szent Makáriosz atya

Makáriosz a pelikiti kolostor főnöke volt. A szentképek tisztelete miatt börtönbe zárást, és számüzetést szenvedett. Ott halt meg Athusziában Konstantinápoly közelében 830 körül. Istentől a betegek gyógyítására kapott erőt.

Szent Gerontiosz és Bazilida vértanúk

A III. században szenvedtek vértanúságot lefejezés által.

Szent Ácház

Békében hunyt el. Halálának ideje és helye ismeretlen.

A mai zalabesenyői templomi szertartás előtt és a többi szertartás előtt ill. után is gyónási lehetőséget biztosítok a metropóliai rendelkezések szigorú betartása mellett, amelyet a saját érdekemben is teszek.

Elek Antal gk. szervezőlelkész

Bűnbánó anyánk Mária, könyörögj érettünk!