A Legszentebb Istenszülő örömhírvétele, Az angyalok fővezérének, Gábornak ünnepe.(Március 25.)

Nagyböjt V. szerda esti nagy alkonyati zsolozsmán, Aranyszájú Szent János Liturgiájával (18.00 -Zalaegerszeg-Zalabesenyő, Alexandriai Szent Katalin templom)

Pap: Áldott az Atya és Fiú és Szentléleknek országa most és mindenkor s örökkön örökké.

Nép: Ámen.

Jertek imádjuk a mi királyunkat és Istenünket!

Jertek imádjuk Krisztust, a mi királyunkat és Istenünket!

Jertek boruljunk le és imádjuk magát Jézus Krisztust, a mi királyunkat, Urunkat és Istenünket!

103. zsoltár

Áldjad én lelkem az Urat, / Uram Istenem! fölötte fölséges vagy, dicsőségbe és ékességbe öltöztél, – világossággal, mint köntössel körül vagy öltve, / kiterjesztvén az eget, mint sátorfödelet; – ki befödöd vizekkel annak felső részeit, / ki a felhőt szekereddé teszed, ki a szelek szárnyain jársz; – ki angyalaidat szélvésszé teszed, / és szolgáidat égető tűzzé; – ki a földet állandóságra alapítottad, / hogy nem fog ingadozni örökkön-örökké. – A vízmélység öltözet gyanánt födte azt; / a hegyeken vizek állottak. – A te feddésed elől elfutottak; / mennydörgésed szavától megijedtek. – A hegyek fölemelkedtek, a völgyek alászállottak / azon helyre, melyet nekik alapítottál. – Határt vontál, melyet nem fognak átlépni, / s nem térnek vissza a földet elborítani. – Ki forrásokat fakasztasz a völgyekben, / a hegyek között folynak a vizek. – Iszik azokból minden mezei vad; / azok után lihegnek szomjúságukban a vadszamarak. – Azok mellett lakoznak az égi madarak; / a kősziklák közül szózatot adnak. – Ki megöntözöd a hegyeket onnan felől; / a te műveid gyümölcséből megelégíttetik a föld. – Ki szénát teremtesz a barmoknak, / és veteményt az emberek szolgálatára, – hogy kenyeret termessz a földből, / és bor vidámítsa föl az ember szívét; – hogy olajjal derítse föl orcáját, / és a kenyér erősítse meg az ember szívét. – Jóllaknak a mező fái, és a Libanon cédrusai; / melyeket ültetett. – Ott fészkelnek a madarak, / a gólya háza fő azok között. – A magas hegy a szarvasok, / a kőszikla a sündisznók menedéke. – A holdat időmértékül teremté; / a nap tudja lenyugvását. – Sötétséget parancsolsz és éj van, / mely alatt mind kimennek az erdei vadak, – az oroszlán ordító kölykei, / hogy ragadozzanak, és az Istentől magoknak eledelt keressenek. – Fölkel a nap és összegyűlnek, / és hajlékaikba helyezkednek. – Kimegy az ember munkájára / és dolgára napestig. – Mely igen fölségesek a te műveid, Uram! / mindeneket bölcsességgel cselekedtél; mi a földet betölti, mind a te jószágod. – Ez a nagy és tágas öblű tenger, ott az úszók, melyeknek száma nincs, / a kicsiny állatok a nagyokkal; – Ott járnak a hajók, / a cethal, melyet alkottál, hogy játsszék abban. – Mindnyájan tőled várják, / hogy eledelt adj nekik idejében. – Te adván nekik, gyűjtenek; / fölnyitván kezedet, minden betelik jóval. – De ha elfordítod arcodat, megrémülnek; / ha elveszed lélegzetüket, elfogynak és a porba visszatérnek. – Beléjük bocsátván leheletedet, fölélednek; / és megújítod a föld színét. – Legyen az Úré a dicsőség mindörökké. / Az Úr örülni fog alkotmányaiban; – ki letekint a földre, és megrendíti azt; / ki a hegyeket megérinti és füstölögnek. – Énekelni fogok az Úrnak életemben, / dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek. – Legyen kellemes neki az én beszédem; / én pedig az Úrban fogok gyönyörködni. – Fogyjanak el a bűnösök a földről és a gonoszok, úgy, hogy ne legyenek; / áldjad én lelkem az Urat.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és örökkön-örökké! Amen

Alleluja, Alleluja, Alleluja, dicsőség néked, Isten. (Kétszer recitálva, harmadszor énekelve)

Békesség ekténia

Békességben könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

A mennyei békéért és lelkünk üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Az egész világ békességéért, Isten szentegyházainak jólétéért és mindnyájunk egyesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Ezen szent hajlékért s mindazokért, kik ide hittel, buzgósággal és istenfélelemmel járnak, könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Szentséges főpásztorunk, N. római pápáért, Istenszerető N. (érsek-) metropolitánkért (és N. püspökünkért), a tisztes áldozópapságért, a Krisztus-szerinti segédlő papságért, az egész egyházi rendért és a népért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Szeretett magyar hazánkért, országunk vezetőiért és népünkért könyörögjünk az Úrhoz.

Uram irgalmaz!

Ezen városért (községért), minden városért, községért és vidékért, s az azokban lakó hívekért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

A levegőnek kedvező mérsékletéért, a föld terményeinek bőségéért és békességes időkért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

A hajózókért, utazókért, betegekért, fáradozókért, foglyokért s ezek szabadulásáért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Hogy mentsen meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Oltalmazz, ments meg, könyörülj és őrizz meg minket, Isten, a te kegyelmeddel!

Uram, irgalmazz!

Legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkat, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriát minden szentekkel együtt említvén, önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!

Néked Uram!

Mert téged illet minden dicsőség, tisztelet és imádás, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és örökkön-örökké.

Amen.

Uram, tehozzád

8. hang

Uram, tehozzád kiáltok, / hallgass meg engem; / figyelmezz imádságom hangjára, / midőn tehozzád kiáltok; /’ hallgass meg engem, Uram!

Igazodjék fel az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé; / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt. /’ Hallgass meg engem, Uram!

Uram, tehozzád…” után: Tömjénezés!

8. hang

Rossz gondolataim rabjává válván * nyomorult elmémet kifosztották, * és most kegyetlenül megverve * lelkem tele van sebhelyekkel, * és az erények ruhája nélkül fekszem az élet útján. * Egy átmenő pap látott ugyan vérbefagyva, * de gyógyíthatatlannak tartva nem állt meg mellettem. * Egy levita is elment, * mert nem bírta elviselni lélekölő gyötrelmem látványát. * Te viszont, Krisztus, én Istenem, * ki nem Szamariából jöttél, * hanem Máriától kegyeskedtél megtestesülni, * a te emberszereteted folytán * adj nekem gyógyulást, *’ s áraszd reám a te nagy irgalmadat!

Ami erény, ami dicséret, * az mél a szentekhez. * Mert ők pallos alá hajtották fejüket érted, * ki meghajlítottad az egeket és leszálltál; * vérüket ontották teérted, * ki magadat üresítetted ki * és szolgai alakot vettél fel. * Ők is mindhalálig megalázva * a te szegénységedet unozták. * Az ő imádgaik által, * a te nagy irgalmasságod szerint *’ Istenünk, könyörülj rajtunk!

Uram, ki szent tanítványaidat szellemi mennybolttá tetted, * az ő szent közbenrásuk által * válts meg engem is a földi gonoszgoktól, * gondolataimat önmegtartóztatás által emelvén föl * a szenvedélyes hajlamok fölé, *’ mint irgalmas és emberszerető!

Kik a böjt idejét a kegyelem alkalmának tartjuk, * siránkozzunk mindnyájan tiszta szívből, * és az Üdvözítőnek kiáltsuk: * nagyirgalmú Urunk, * tanítványaid kedvéért * üdvözítsd azokat, kik félelemmel dicsérnek, *’ mint irgalmas és emberszerető!

Minden dicséretre mél apostolok, * a világ pártfogói, * betegek gyógyítói, * egészség megóvói, * mindkét oldalról őrizzetek meg bennünket, * hogy a böjt idejének lefutása alatt * egymással Isten szándéka szerint, békességben éljünk, * és értelmünket a szenvedélyek zaklatától megóvjuk * hogy majd a győztesen feltámadó Krisztusnak *’ mindnyájan szent éneket zenghessünk.

4. hang

A hatodik hónapban * leküldetett a főangyal a tisztagos Szűzhöz. * Elmondta az üdvözletet, * és hírül adta neki az örömhírt: * hogy tőle fog születni a világ Megváltója. * Ez pedig fogadta a szöntést, * és méhében foganta az örök Istent, * aki kimondhatatlan módon emberré lenni kegyeskedett *’ a mi lelkünk üdvözítésére.

Az értelmet felülló beszédet * meghallgatta az Istenszülő. * A főangyal az örömhír szavát intézte hozzá, * kitől elfogadván hittel az üdvözletet, * méhében fogant téged, az örökvaló Istent. * Azért mi is örvendezve kiáltjuk néked: * Istenünk, ki tőle változás nélkül megtestesültél, * ajándékozz a világnak békességet *’ és a mi lelkünknek gazdag kegyelmet!

Íme, eljött ma a mi szabadusunk órája, * felfoghatatlan módon egyesül az emberekkel Isten. * A főangyal szavára az eltévelyedés elapad, * a Szűz méhében foganja az örömet, * a föld éggé változik, * a világ az ősi átoktól megszabadul. * Örvendjen tehát minden teremtmény, * és énekben hangoztassa: *’ Teremtőnk és megváltó Urunk, dicsőség néked!

1. hang. Minta: Dicséretes vértanúk…

A nagy Gábor angyal, * kinek elméjét Isten világosítja meg, * úgyhogy az üdvösséges, égi fényben ragyog, * s ki a hármas fényű isteni világosságot színről-színre látja, * és azt a magasságbeli erőkkel félelemmel dicsőíti, * a Szűzhöz érkezik * és hirdeti az isteni és fönges titkot *’ és közbenjár a mi lelkünkért.

A mélységes titkot, * mely korábban az angyalok előtt is ismeretlen volt, * de öröktől fogva létezett, * egyedül terád bízták, Gábor, * és te Názáretbe jöttél, * hogy azt az egyedül Tisztaságossal közöld, * kivel együtt imádd érettünk Istent, * hogy ajándékozzon a mi lelkünknek *’ békességet és gazdag kegyelmet!

Elővers: Essenek a bűnösök saját csapdájukba, én pedig magam vagyok, míg átmegyek rajta.

Ki mindenkor telve vagy vigossággal, * és teljesíted a Mindenható akaratát * valamint végbeviszed rendelkezéseit, * ó angyalok fejedelme, Gábor főangyal, * a te hűséges tisztelőidet mogasd, * esedezzél szüntelenül érettünk az Úrhoz, * hogy ajándékozzon a mi lelkünknek *’ békességet és gazdag kegyelmet!

Dicsőség… most és… 6. hang

Leküldetett Gábor főangyal az égből, * hogy hírül adja a Szűznek a fogantatást, * és elmenvén Názáretbe, * elámulva a csodán, azon töprengett magában, * hogy miként szüli meg a Szűz azt, * aki a magasságban megfoghatatlan? * Akinek királyi széke az ég * és lábainak zsámolya a föld, * az egy nő méhében körülhatárolódik. * Akire a hatszárnyúak és sokszeműek föl nem nézhetnek, * a Szűz egyetlen szavára megtestesülni kegyeskedik. * Az Isten Igéje megjelenik! * Miért késlekedem és miért nem mondom a Szűznek: * Üdvözlégy, Malaszttalteljes, * az Úr van teveled! * Üdvözlégy, tisztagos Szűz! * Üdvözlégy, férfit nem ismerő Ara, * Üdvözlégy, élet Anyja! *’ Áldott a te hednek gyümölcse!

Körmenet az evangéliumos könyvvel és a tönjénezővel!

Bölcsesség igazhívők!

Enyhe világossága, / a szent és boldog, / és halhatatlan / mennyei Atya isteni dicsőségének, / Jézus Krisztus! / Eljövén a Napnak lenyugvásához / és látván az esteli fényt; / áldjuk az Atyát / s a Fiút, és a Szentlélek Istent! / Mert te méltó vagy, / hogy minden időben, / szent hangon énekeljünk tenéked, / Isten fia, / ki éltet adsz a világnak; /’ miért is ez a világ dicsőít téged.

Figyelmezzünk! Békesség † mindnyájatoknak! Bölcsesség, figyelmezzünk!

Prokimen:

Vers: Mert megtekintette szolgálójának alázatosságát,
íme, mostantól boldognak hirdet engem minden nemzedék.

A heti nap olvasmányai (a Nagyböjti Énektárból).

Majd az ünnep két olvasmánya.

Példabeszédek könyvének olvasása (15,20-16,9)

20A bölcs fiú örömet szerez az apjának, az ostoba ember megveti az anyját. 21Akinek nincsen esze, az a balgaságnak örül, az okos ember egyenes úton jár. 22Megbuknak a tervek, ha nem vitatják meg őket, sok tanácsadóval létrejön a dolog. 23Öröm az embernek, ha meg tud felelni, az idejében kiejtett szó milyen sokat érhet! 24Az értelmes ember útja fölfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje. 25A kevélyek házát lerombolja az Úr, az özvegy mezsgyéjét meg helyreállítja. 26A gonosz terve iszonyat az Úrnak, de a barátságos szavak tiszták (előtte). 27Aki gazdagságra tör, lerombolja házát, aki megveti az ajándékot, az élni fog. 28Az igaz elméje tisztes dolgokon jár, a gonosz szájahitványságot buzog. 29A gonoszoktól távol marad az Úr, de az igazak imáját meghallgatja. 30A ragyogó szem öröm a szívnek, a jó hír felüdíti a testet. 31Az életre intő szóra figyelő fül éjnek idején is a bölcsek körében van. 32Eldobja életét, aki szélnek ereszti az intést, aki hallgat a feddésre, okosságra tesz szert. 33Az Úr félelme a bölcsesség iskolája, az alázatosság megelőzi a dicsőséget.

16 1A szívben meghányni-vetni – ez az emberek dolga, de a felelet az Úrtól jön a nyelvre. 2A férfi útja tiszta a maga szemében, ám a lelket az Úr veti latra. 3Bízd az Úrra, ami tennivalód akad, akkor a terveid valósággá válnak. 4Az Úr mindent a maga céljára teremtett, magát a gonoszt is, a balsors napjára. 5Utálat az Úrnak minden gőgös ember, kezemet adom rá: nem marad büntetlen! 6Szeretet és hűség jóváteszi a bűnt, s az Úr félelme távol tart a rossztól. 7Ha egy férfi útja kedves az Úr előtt, ellenségeit is kibékíti vele. 8Jobb az igazságos úton szerzett kevés, mint a nagy haszon becstelenség árán. 9A szív megtervezi az embernek az útját, de a lépéseit az Úr irányítja.

Kivonulás könyvének olvasása (3,2-13)

Mózes eljutott Isten hegyéhez, a Hórebre. Itt megjelent neki az Úr angyala a tűz lángjában egy bokorból, és mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem enyészik el. Mózes így szólt magában: „Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát, miért nem ég el a bokor.” Amikor pedig az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” Erre az így felelt: „Mi az, Uram?” Ő pedig így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.” Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. Az Úr ezt mondta Mózesnek: „Láttam Egyiptomban élő népem sanyargatását, és hallottam a munkafelügyelők miatt elhangzott panaszukat. Igenis, ismerem szenvedésüket, és leszálltam, hogy kiszabadítsam őket az egyiptomiak kezéből, és hogy kivezessem őket erről a földről, s elvezessem őket egy szép, tágas földre, a tejjel mézzel folyó országba.”

Példabeszédek könyvének olvasása (8,22-31)

Az Úr alkotott engem útjai kezdetén az ő műveire, minden idő előtt erősített meg engem kezdő alapként, mielőtt a földet teremtette volna, mielőtt a mélységeket megalkotta volna, mielőtt feltörtek volna a vizek forrásai, s mielőtt megszilárdította volna a hegyeket, minden halmok előtt nemzett engem. Az Úr alkotta a mezőségeket és a lakatlan vidékeket, és az ég alatt lakott földkerekség minden határvidékét. Amikor az eget elkészítette, én vele voltam, s amikor székhelyét kijelölte a szeleken, amikor a felhőket fölerősítette s az ősforrásokat szilárdan kijelölte az ég alatt, amikor erőssé tette a föld határát, én voltam mellette, mint a kedvence, én voltam, akinek örvendezett, nap mint nap én örvendeztem a színe előtt mindenkor, amikor örült annak, hogy befejezte a földkerekséget, s örült az emberek fiai között.

Kis ekténia, majd a Háromszorszent éneklésével áttérünk a Szent Liturgiára.

Figyelmezzünk! Békesség † mindnyájatoknak! Bölcsesség, figyelmezzünk!

Pap: Bölcsesség!

Felolvasó: Szent Pál apostol zsidókhoz írott levelének olvasása

Pap: Figyelmezzünk!

Testvéreim! Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket, 12amikor ezt mondja: Hirdetni foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt. 13Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket. 14Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt, 15és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. 16Hiszen nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. 17Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit. 18Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.

Pap: Békesség néked, Bölcsesség figyelmezzünk!

Evangélium (Lk. 1,24-38)

24E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta. 25„Ezt tette hát nekem az Úr – mondta – azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított.” 26A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába 27egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. 28Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” 29E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. 30Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 31Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. 32Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” 34Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” 35Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. 36Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, 37mert Istennél semmi sem lehetetlen.” 38Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

Pap: Mondjuk mindnyájan, teljes lelkünkből és teljes elménkből mondjuk!
Nép: Uram, irgalmazz!

Pap: Mindenható Urunk, atyáinknak Istene, kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj!
Nép: Uram, irgalmazz!

Pap: Könyörülj rajtunk, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint, kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj!
Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

A pap csendesen mondja:
Urunk, Istenünk, fogadd ezen buzgó fohászkodást a te szolgáidtól, és könyörülj rajtunk könyörületed sokasága szerint! Küldd irgalmasságaidat reánk és minden népedre, amely bő kegyelmeidet várja!

Pap: Könyörögjünk még istenszerető N. püspökünkért, lelkiatyáinkért s Krisztusban minden atyánkfiáért!
Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Pap: Emlékezzél meg, Urunk, hogy test vagyunk, elenyésző és vissza nem térő lehelet. Esengve kérünk, szüntesd meg a betegséget. Csillapítsd le a gyorsan terjedő járványt, mert nem a holtak dicsérnek téged, Urunk, sem azok, kik a föld alá szállnak, hanem mi, élők dicsőítünk és szívünk keservében sóhajtozva kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj.

Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Mindenkinél többet vétkeztünk ellened és gonoszul cselekedtünk, Urunk, és ha valódi bűnbánatra el nem jutottunk, szándékunkat bűnbánat gyanánt fogadd tőlünk. Légy irgalmas és szabadítsd meg szolgáidat a halálhozó betegségtől és gyötrő fájdalmaktól. Siránkozva kérünk téged, Mindenható, gyorsan hallgass meg minket és könyörülj.

Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Pap: Könyörögjünk még az itt jelenlévő s tőled nagy és bő kegyelmeket váró népért, a mi jótevőinkért és minden igazhitű keresztényért!
Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Pap: Mert irgalmas és emberszerető Isten vagy, és téged dicsőítünk, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Nép: Ámen.

Valóban méltó helyett: Hirdesd, ó föld, Elbocsátó!