Emlékezzünk! (Előszenteltek Liturgiája Vasváron-2021.03.03)

2019. március 3-án tartotta Kocsis Fülöp érsek-metropolita Szombathelyen a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség első ünnepi Szent Liturgiáját Székely János püspök atya jelenlétében.

2021. március 3-án Vasváron tartott előszenteltek liturgiáját így erről is megemlékeztünk és háládt adtunk az elmúlt két év küzdelmeiért és elért eredményekért is. Két évvel ezelőtti beszámoló az akkori eseményről:

“Egy dunántúli, római katolikus hívő beszámolója

Emlékezzünk! (Előszenteltek Liturgiája Vasváron-2021.03.03)

Ez volt a központi gondolata az Elek Antal soproni görögkatolikus szervezőlelkész által
Vasváron, március 3-án celebrált Előszenteltek Liturgiájának.
Egy kedves meghívásnak köszönhetően vettem részt ezen a számomra meghatározó,
spirituális feltöltődést adó liturgián. Az atya – mély lelkisége, a liturgia felemelő megtartása mellett –, nemcsak az ikonosztáz ,,megjelenítéséről”, hanem arról is gondoskodott, hogy a hívek a kiosztott liturgikus anyagból követhessék, illetve a kántor vezetésével részt is vehessenek a szertartásban. Nagyböjt lévén, és Krisztus kereszthalálára emlékezvén ez nagy segítség a híveknek saját felkészülésükben arra a misztériumra. amely húsvétkor a feltámadásban teljesedik be.
Magam római katolikus vagyok, de édesanyám görögkatolikus volt. A szülőhelyem
Máriapócs mellett van, és igen szép, régi emlékeket is felébresztett bennem ez a liturgia. A búcsúba járás, és a településünkön keresztül haladó, gyalogos zarándokok zászlós, éneklő tömege mind a mai napig bennem él.

Áldott ünnepeket kíván
Molnár Mária
Hetyefő, 2021, március 9.”

Köszönjük a fotókat Megyeri Zoltán Róbertnek!