Az eredeti jelentkezésekhez képest kicsit megfogyatkozva indultunk neki a Hohe Wand (Ausztria) túránknak 2019.11.16-án. Elhatároztunk egy vállalást, hogy felajánljuk ezt az időt és ezt a lelki ill. testi erőfeszítést mint “harcot” Istenünknek a kis közösségünkért, magunkért. Éreztük is az utolsó napokban a kísértést rendesen, hogy el kell biztosan halasztani, mert rossz időt jeleznek előre erre a környékre, aztán mindenki fáradt, kimerült, jobb lesz otthon maradni és pihenni, amúgy is csak mindig megyünk… Még utolsó nap is hosszú volt az a lista, amit egy ilyen “felajánlott” nap helyett el lehetne végezni, ráadásul az indulás napján tényleg minden vizes volt az éjszakai eső miatt.
A 6 fős kis csapat mégis elindult, de az osztrák határ átlépése után mindannyiunknak feltűnt a pazar napsütés és a látvány, ami elénk tárult. Szép időnk volt végig és nem volt erőnkön felüli sem, a tervezett túrát végig tudtuk csinálni, majd a napot a vadasparkban zártuk.
A kilátóhoz pont akkor értünk oda, amikor az Osztrák Hegyi Mentők egy gyakorlatot kezdtek el. Valós helyzetre gyakoroltak, 40-50 méterre engedték le és húzták fel a speciális hordágyat, kötési pontokat gyakoroltak, a többszáz méteres szakadék felett ereszkedtek le 5-6 métert és húzódzkodtak vissza. Még nézni is rossz volt, hogy mihez kell hozzászoktatni magukat. De ők is nyugalomban, nem éles helyzetben gyakorolták mindezt, így valóban sokat tudtak belőle tanulni. A karácsony előtti 40 napos böjti “lelkigyakorlatunk” is valami hasonló célt szolgál. Nemcsak elképzeljük a veszélyes helyzetet, hanem egy könnyített helyzetben valóban meg is csináljuk. A hegyi mentőknél például a hordágyban nem egy ember feküdt, hanem a megrakott hátizsákjaik. Bár sokan voltak, mégis csak 3 ember húzta fel a mélyből a hordágyat, amely a gyors húzás miatt nagyot csapódott a sziklához és folyamatosan pörgött. A veszély sem volt túlméretezett, mert a közel félórás ott-tartózkodásunk alatt legalább 10 ember mászott fel a meredek “Klettersteigon”. (Lásd utolsó fotó.)
“A megtört test kiengesztelődik a lélekkel és Istennel, míg az elkényeztetett, bőségesen és kellemesen táplált test keményen harcol a lelkünk és Isten ellen, s mindezt a bűn undokságával teszi: imádkozni sem akar, és általában szembefordul Istennel, például szitkozódással, így azután eltávolodik tőle. Ez a tapasztalat. ” /Kronstadti Szent János/
“Aki elutasítja a böjtöket, megfosztja magát és másokat a fegyvertől, amit sok szenvedélytől átjárt teste s az ördögök ellen fordíthatna, akik különösen a mértéktelenségünk révén erősek velünk szemben; az ilyen ember tehát nem Krisztus harcosa, mivel eldobja a fegyvert, és önként fogságra adja magát saját kéjsóvár és bűnt kedvelő testének; az ilyen végül is vak, és nem látja az összefüggést a dolgok okai s következényei között.” “Kronstadti Szent János”
“Ha az ember nem éri el lelki életének célját, ennek a hanyagság az oka. József atya (a Szent Hegyről, 1898 -1959) modta: “A hanyagság aláaknázza a lelkünket. Hasonlít az aszályhoz, amelynek idején nem sarjad ki semmi. Mindent összezavar. Akadályozza azokat, akik a lelki küzdelemhez fognának. Megállítja az előrehaladottakat. Nem engedi tanulni azokat, akik tudatlanok, s azoknál, akik tévedésben vannak, megakadályozza a megtérést.”
“A kisértés idején türelmet kell tanusítanunk, és imádkoznunk kell. A kisértés nagy művész. A kis dolgokat felnagyítja. Szorongást, szomorúságot hoz, és külső harcokra késztet. Rengeteg fortélyt ismer. Képes az embert kétségbe ejteni. Ezért szenvedünk sokszor hajótörést. Ha kisértéseket szenvedünk, Isten kegyelme reánk száll. Ha valaki kisértésekkel szembesül, meggyőződhet a gyengeségéről, alázatot tanul, s így magához vozza Isten kegyelmét. Ne zavarjon meg hát bennünket a kisértések szele! Semmit sem tehet ellenünk.” Amfilóhiosz pátmoszi atya (1889 -1970)