“Keleti és nyugati katolikus fiatalok közös táborozása a nyugati végeken” -2020.08.03-12.

A Magyar Falu Program közösségfejlesztés programban a Csörötneki római katolikus plébánia (mint nyertes pályázó) egy 10 napos ifjúsági tábort valósít meg. A táborban keleti és nyugati katolikus fiatalok vesznek részt az ország keleti és nyugati részéről. A Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség segített kiválasztani a kelet-magyarországról érkező fiatalokat, segít lelki programokkal megtölteni a tábort a 10 nap alatt. Vas megyei görögkatolikus fiatalok is bekapcsolódnak a programba.

Szeretnénk megköszönni a lehetőséget Dr.Takács Gyula plébános atyának és Hegyi Lászlónak (a Rönöki Árpád-házi Szent Imre Herceg Templom Alapítvány elnöke), hogy görögkatolikusként ránk gondolt mint partnerre.

A programhoz jó időtöltést és Isten áldását kívánjuk!

Elek Antal gk. szervezőlelkész

A tervezett program, mely az időjárástól függően sorrendjében változhat:

A szállás az Akácfa Kempingben, sátrakban (Vizitúra-kikötő, Csörötnek, https://www.csorotnek.hu/turizmus/akacfa-kemping)

1. nap: 2020. aug. 3. Utazás kisbuszokkal, táborkezdés 18 órakor

2. nap: Tábornyitás, környékbeli túrával,

3. nap: 2020. aug. 5. Tihanyi kirándulás, 11 órakor Szent Liturgia az Árpád-kori Apáti templomban, a Tihanyi apátság megtekintése, fürdés a Balatonban

4. nap: Körmend és Ják nevezetességei
5. nap: A Hársas-tóhoz való biciklitúra, főzés, fürdés

6. nap: Szentgotthárdi csata színhelyének megtekintése, Mariabild, szabadfoglalkozás, sportversenyek

7. nap: vasárnapi római katolikus szent mise látogatás, Szombathelyi Székesegyház, erdei kötélpálya,

8. nap: Kézműves programok,  kisebb túra,
9. nap: Fürdés a körmendi élményfürdőben, szabadprogram kiscsoportokban

10. nap Visszaindulás: aug.12-én.