Részletek a Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!” című könyvéből,75-78.oldal
A kísértések (IX. fejezet)
Daniíl atya (1846-1929) az áthoszi Katunákiában ezt mondta: „A démon sohasem örül annyira, mint amikor olyan emberekkel elegyedhet szóba, akik önmaguk szolgái, akár teológusok, tudósok vagy éppen nagy küzdők. Ellenben fél a tudásukban alázatosoktól és engedelmesektől.”
Az ördög mindenütt ott van. József atya (1898 -1959) a „küzdők” figyelmébe ajánlotta a következőket: „Az ember meghatározó mindhárom összetevőnél: a léleknél, a testnél és a külvilágnál is ott áll fölfegyverkezve és megerősítve az ellenség. Nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy megpróbálja uralma alá hajtani és hitében kisérteni az embert. A körülményektől függően az ördög hol lerohanja, hol ellene szegül az elhatározásainknak. Fő célja azonban, hogy a hitre mérjen csapást, s az embert árulóként és hitszegőként gúnyolhassa ki. Ha ez sikerül neki, ezzel megszünteti a jóra való készséget és a buzgóságot. Minden a hit miatt történik, ugyanakkor mindent a hit tart meg. Ha a hit meginog, minden megrendül, és a küzdelem arcvonala felbomlik.”
Efszéviosz atya ezt mondta az ördög támadásaival kapcsolatban: „A sátán könnyebben tud bennünket jobbra lökni, és a jobb felől való bukásba taszítani, amely Isten iránti buzgóságnak, erénynek és kötelességteljesítésnek látszik, s amely sokkal veszélyesebb, mint a balra való botlás, amelyről világosan látszik, hogy bűn. Mindig meg kell őrízni a lelki békénket.” Egy másik alkalommal ezt tanácsolta egyik lelki gyermekének: „Ha azt látod, hogy mások szellemisége eltér a te gondolkodásodtól, ne csodálkozz rajta! Tudjuk az Úr tanításából, hogy a gonosz erőteljes befolyást gyakorol az emberek lelkére, s elsötétíti, hogy ne tudják megkülönböztetni, mi a hasznos számukra, és ne hallgassanak az Úr hangjára.”
József atya (1898 -1959) mondta, hogy a sötétség fejedelmei és hatalmasságai ellen „nem édességgel és nyalánkságokkal küzdünk..., hanem könnyek árjával, a lélek fájdalmával mindhalálig, végső alázattal és hatalmas türelemmel, és szüntelen, sajgó imádsággal.
Paisziosz atya (Áthoszi Szent Paisziosz, 1924-1994) mondta, hogy Isten azért engedi meg a kísértést, hogy „leporoljanak bennünket, s így a gyötrelmek és a sírás által megtisztulhasson a lelkünk, s kénytelenek legyünk Istenhez menekülni a szabadulást keresve”.