„Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints.”

„Ha le akarnám írni egytől egyig az összes szenvedélyt és kísértést, akkor egész könyvet írhatnék. Mert azokon kívül, amelyek ellenük harcolnak, s melyek ellen az ember küzd, vannak olyan kísértések, amelyeket Isten küld ránk próbaképpen. Az ilyenek, mivel nem a saját akaratunkból törnek ránk, igen nagy fáradsággal járnak, és nehéz ellenük harcolni. Tudod, milyen az, amikor nem ártasz másoknak, miközben ők ártanak neked? Amikor te nem lopsz, de téged meglopnak? Vagy amikor áldást mondasz, téged pedig átkoznak? Amikor könyörületes vagy, veled szemben pedig igaztalanok? Amikor te dicsérsz, fölötted pedig ítélkeznek? Tudod, milyen, amikor ok nélkül jönnek hozzád, hogy ellenőrizzenek, és folyton eltévelyedettnek neveznek, pedig tudod, hogy nem így van? Miközben látod a kísértést, ami mozgatja őket, mégis bűnbánatot tartasz és sírsz, mintha vétkes lennél abban, hogy ilyen vagy?

Ezek a legerősebb kisértések, hiszen miközben mások szidalmaznak, saját magaddal harcolsz, és próbálod magad meggyőzni, hogy úgy van, ahogy az emberek mondják, anélkül hogy valóban így lenne. S bár látod, hogy teljes mértékben igazad van, mégis meggyőzöd magad arról, hogy nincs igazad!

Nővérem, ez a művészetek művészete, a tudományok tudománya!

Bottal kényszerítsd magad arra, hogy a világosságot sötétségnek lásd, a sötétséget pedig világosságnak! Szűnjék meg minden önigazolás, és semmisüljön meg minden gőg, te pedig teljes tudatodat megőrizve válj bolonddá! Láss mindenkit, anélkül hogy téged bárki is látna! A lelki ember mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg (1Kor 2,15). Mindent lát, mert szemei fentről származnak, míg őt senki sem látja.

Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints. Az erény: Isten anyagtalan ajándéka. Vajon miért nevezték el kegyelemnek? Mert nem látszik, nem szabályozható, elképzelhetetlen, körülírhatatlan, Isten ajándéka. Kifejezhetetlen és felfoghatatlan csoda, kimeríthetetlen gazdagsággal.

Ezért tűnt az Úr olyannak, mint a többi ember, amikor az úton haladt, annak ellenére, hogy ő: a valóságos Isten. „Eszik és iszik!” – mondták róla. Csalónak és megszállottnak nevezték.

Ma is így van ez: aki a kegyelemről és a belső ember megtisztulásáról beszél, azt szemfényvesztőnek tartják. „Eltévelyedett!” -rögtön ezt hallod. Az emberek értelméből teljesen kiveszett az a gondolat, hogy törődniük kell a pohár belsejének megtisztításával, ahogy az Úr modta.

Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről, 190-191.o.