„Az ember, kellő alázat híján saját maga gördít akadályokat az isteni segítség útjába!”

Részlet Áthosz-hegyi Jerondasz Paisziosz: A hészükhaszta lelkiség békessége, (Sarutlan Kármelita Nővérek, 2018, 72-77.oldal

Ahogyan az ördög becsapja az embert

„Az ördög kijátssza az embereket egymás ellen. Rávesz minket arra, hogy embertársaink kárára tegyünk meg dolgokat. De ő maga csak a legritkábban támadja meg az embert közvetlenül. Ha valaki szellemileg-lelkileg lanyhul, vagy közömbössé válik (ha például abbahagyja az imádkozást, nem olvas lelki írásokat, stb,), az ördög még nagyobb restségre és közönyre vezeti. A hanyag embernél eléri azt, hogy jól érezze magát a következőket gondolva: – Fáj a fejem, nem vagyok jól egészségileg; nem baj hát, ha az ágyban maradok, és nem imádkozom. – Ha valaki jámbor, ráveszi őt arra, hogy túlzottan jámbor (ájtatos) legyen. Az ember nagyra tartja magát ettől, vagy túlzásba viszi a lelki harcát is (ott is harcol, ahol az nem az ő dolga), túlzásba viszi az imádkozást, böjtölést is, stb. Vagy pedig meggyengíti az ember lelki-szellemi fegyvereit (ima, böjt, éberség/ józanság). A túlzásba eső lelki harcos végül feladja a küzdelmet. Akinek kemény szíve van, annak még jobban megkeményíti a szívét; az érzékeny ember, ha nem figyel oda, érzelgős emberré alakítja.”

Az alázatról és türelemről

„Isten nem akarja, hogy teremtménye szenvedjen. Némely megpróbáltatást azonban a javulásunk céljából engedélyez. Ilyen esetekben, ha az ember jobbá lesz, a kísértés megszűnik.”

A Jerondasz felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztény szellemi-lelki tevékenységnek az alázatos lelkület elérésére kell irányulnia. A következőt mondta: „Isten jóságos és embereket szerető; pontosan látja mindegyikünk helyzetét, s az ebből fakadó gondját, baját, bánatát és segíteni akar nekünk, még mielőtt az illető kérné azt. Isten számára nincsenek nehézségek, hiszen mindenható. De az ember, kellő alázat híján saját maga gördít akadályokat az isteni segítség útjába! Ekkor fordul elő, hogy az Isten „nem tud” – segíteni – egészen addig, amíg az ember be nem látja valós helyzetét, s nem lesz teljesen bizodalommal Isten iránt. Amíg az ember nem teszi ezt meg, Istent „nyomasztja”, mert addig „nem tud” segíteni a szenvedő embernek. Az ember ilyenkor általában olyat kér, ami csak ártana neki, mivel nem alázatosan gondolkodik. Az embert sújtó dolgok az alázat hiányával függnek össze: amikor például azt látjuk, hogy valaki küzd, de a szenvedélye maga alá gyűri, akkor Isten ezt azért engedi megtörténni, mert az az ember még túlságosan nagyra tartja önmagát. Ha az emberben nincs kellő alázat, még ha gyűlöl is bizonyos szenvedélyeket és teljes szívéből meg akar szabadulni tőlük, sőt még a vérét is kész adni ezért, akkor sem jár sikerrel, mert Isten nem segít neki; és nem is fog segíteni addig, amíg nem lesz alázatossá a lelke (mert még ha gyűlöl is bizonyos szenvedélyeket, továbbra is nagyravágyásnak a rabja, ami a kapuja az összes többi szenvedélynek).

A szellemi-lelki előmenetelhez az ember szeretetet, szívbéli imát, belátást, engedelmességet és ehhez hasonló erényeket kérhet Istentől. De Isten azt szeretné, hogy felismerjük Őt – és ezt jól jegyezzétek meg -, és ha nem rendeljük alá saját akaratunkat az Ő akaratának, semmit sem fog megadni nekünk abból, amit kérünk, bármennyire is igyekezzünk. Ha azonban elsődleges célunk az alázatos lelkület elérése, akkor mindennel ellát minket az Isten – ingyen.

Isten semmi mást nem akar tőlünk, mint alázatot. A szent keresztségben nekünk juttatott isteni kegyelme által segíteni akar nekünk, még mielőtt hozzáfognánk bármihez is, mielőtt szeretetet kezdünk érezni Iránta, mielőtt aszketikus cselekedeteket végzünk – egyedül az Ő kimondhatatlan jósága miatt. Kegyelme segít nekünk abban, hogy szeressük az Urat és felismerjük Őt. Az Isten mindent megtesz; csak legyen alázatos a lelkünk, hogy nagyravágyó énünk ne álljon kegyelme útjába, hanem engedje annak működését. Ha nincs bennünk kellő alázat, akkor azt akadályozzuk. Egyedül a nagyravágyás megy szembe az isteni kegyelemmel.

Péter apostol első levelének ötödik fejezetében tudatja velünk, hogy mit kifogásol bennünk, s hogy mit kellene tennünk: Ti pedig fiatalabbak, fogadjatok szót az elöljáróknak. Egymással szemben mindnyájan alázatosságot öltsetek magatokra, mert Isten a kevélyekkel szembeszáll, az alázatosoknak viszont kegyelmet ad. Ezért alázkodjatok meg Isten súlyos keze alatt, hogy majdan felmagasztaljon titeket. Minden aggodalmatokat hagyjátok rá, mert Ő gondot visel rátok (1 Pét 5,5-7).

Ha ezt megértjük, s a magunk hozzájárulásával -alázatunkkal -beleegyezünk, akkor minden más dologra is áldását adja majd az Isten. Ha azonban minden miatt aggódunk, kivéve alázatunkkért, akkor semmilyen jóban nem lesz részünk. Ez az egyetlen szükséges: a szív alázata, hogy bevonuljon oda Isten kegyelmének királysága.

A megpróbáltatásokkal kapcsolatban a következőket írta a Jerondasz: „Akik nyomoréknak születtek, vagy saját figyelmetlenségük miatt váltak azzá, s nem panaszkodnak e felett, hanem alázattal Istennek hódolnak és Krisztus lelkületével élnek, akkor tanúságtevőkké válnak.

A világban minden rossz mögött az van, hogy nem fogjuk fel az isteni elrendelés útjait és panaszkodunk ennek következményei miatt. Isten nem engedélyezne semmilyen megpróbáltatást, ha abból nem származhatna valami jó. Ha egy nyomorék ember a neki küldött megpróbáltatást örömmel fogadja el, akkor Isten őt az igazak közé fogja sorolni.”

„Isten számos alkalmat biztosít nekünk, hogy elnyerhessük a mennyek országába való bejutást, mi azonban nem fogadjuk el azokat, s nem élünk velük. Fogadjunk minden megpróbáltatást türelemmel és alázattal, s közben adjunk hálát Istennek és hódoljunk neki. Próbáljunk meg mindig Istennel lenni, s Tőle nem eltávolodni, mert Istentől távol nincsen megmenekülés”.

„Isten különféle próbatételeknek teszi ki az embereket: betegségeknek, sérüléseknek, és még sok más dolognak, környezetünk rágalmazásainak, sértéseknek és igazságtalanságoknak. Ezeket el kell fogadnunk türelemmel, felindultság nélkül, s áldás forrásaként kellene tekintenünk rájuk. Ha valaki igazságtalan velünk, örvendezzünk, s tekintsünk őt jótevőnknek, mert általa eljövendő életünk jutalma gyarapodik. Isten azon próbatételek által, melyeket enged velünk megtörténni, az Ő mennyei országa számára készít fel bennünket, s általuk kapjuk meg az oda bejutáshoz szükséges útlevelet.

Isten megengedi az igazak megrágalmazását, hogy a bűnösök ne vesszenek el. Istennek a nagy szeretete engedi meg azt, hogy az igazakat megrágalmazzák és elítéljék, ha azzal egy beteg lélek megmenekül a pusztulástól. De végül mindig nyilvánvalóvá teszi az igazságot.