„A lélek három részre osztható: racionális, indulati és vágyakozó részekre -Teológus Szent Gergely tanítása szerint. Így jönnek ezek egymás után a Pidalionban (Kánonok gyűjteménye, egyházi törvénykezések, amelyeket Athos-on írtak össze). Ő pontosan kanonizálja a bűnt a lélek három része szerint.
A lélek racionális részének az első bűne a felejtés. Azután a tudatlanság, majd az igazságtalan számadás, meggondolatlanság, hálátlanság Isten és a felebarát jótéteményei iránt, megkülönböztetés hiánya, torz hit, káromlás, bolondság, eretnekség és a többi. De az első lépés az elhidegülés felé, jegyezd meg, a felejtés.
Mikor elfelejtjük Isten jótéteményeit, mikor megfeletkezünk Isten jelenlétéről, beleesünk az úgynevezett „elsavanyodásba”. Az elsavanyodás a lélek és az elme ellankadása. Az elsavanyodás – egyes Szent Atyák, mint Nagy Szent Vazul is – még a lélek polipjának is nevezik. Mikor lehorgonyoz az ember az elsavanyodásban, az ellankadásban, akkor mindenféle szenvedély és rosszaság támad az ő lelkében.”
Részlet Cleopa Atya szól hozzánk című könyvéből, 43-44.o.