„Ámulj el istenszerető és okos lelkületének láttán.”

Részlet Aranyszájú Szent János: Homília a Teremtés könyvéhez

Megszólította őt: „Ábrahám, Ábrahám!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok.” Mire jó ez a névismétlés? Bizonyítéka a pátriarka iránti isteni jóindulatnak. Ezzel a fölszólítással is megmutatta neki az Úr, hogy valami fontosat akar parancsolni. Azért kettőzte meg a fölszólítást, hogy az igaz feszültebben és odaadóbban figyeljen szavaira. „Ábrahám, Ábrahám!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok.” Azt mondta neki: Vedd egyszülött fiadat, akit szeretsz, Izsákot, s menj el a Gondoskodás földjére és áldozd fel ott egészen égő áldozatul ez egyik helyen, amelyet majd mutatok néked. Nagysúlyú parancs, emberi természetet meghaladó dolog ez! Vedd egyszülött fiadat, akit szeretsz, Izsákot. Nézd, e szavakkal még nagyobb máglyát lobbant benne lángra, és még izzóbbá fűti ama szeretet kemencéjét, mely az igaz érzett Izsák iránt. Vedd egyszülött fiadat, akit szeretsz, Izsákot. Bármelyik szó egymagában is elég lett volna az igaz lelkének megsebzésére. Mert nemcsak egyszerűen „Izsák”-ot mondott, hanem hozzátette: fiadat, akit teljesen a várakozásod ellenére kaptál és vénségedben is magadénak vallhattál. Akit szeretsz, vágyaid netovábbját, akit szerfölött kedvelsz, Izsákot, aki reménységged szerint utódod lesz; akitől – ígéretem értelmében – utódod megsokszorozódik, mégpedig annyira, hogy egyenlő lesz a csillagok sokaságával s a tengerpart fövényével. Ezt , ezt a fiadat vedd, s menj el a Gondoskodás földjére s áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok néked.

Csodálnivaló, hogyan tudta Ábrahám e szavak hallását elviselni. Hiszen azt mondta neki az Úr: Forrón szeretett fiadat áldozd föl nekem egészen elégő áldozatul az egyik helyen. Hát Ábrahám? Nem rendült meg lelkében, nem állott tanácstalanul az elképesztő parancs előtt, nem gondolkozott, nem törte fejét: „Hogyhogy?” Aki éppenséggel várakozásom ellenére sarjat adott nekem, aki Sára elapadt méhét kegyes volt szülésre alkalmassá tenni, az most, amikor a fiú már régen kinőtt a csecsemőkorból, fölcseperedett és ifjúi virágában van, azt parancsolja, hogy öljem meg fiamat és mutassam be áldozatul? Az, aki nemrégiben azt mondta: Az ő utódait fogják utódodnak nevezni, most épp a fordítottját parancsolja? Hogyan teljesednek be tehát ígéretei? Ha kivágják a gyökeret, hogyan fakadhatnának ágak; terem-e gyümölcs a kidöntött fán; kiszáradt forrásból törnek-e elő folyók? Emberi számítás szerint semmiképpen. Hogyha azonban Isten akarja, minden lehetséges.”

Egyszóval : Ábrahám semmi ilyenre nem gondolt. Hű szolgaként, minden emberi szempont félretolásával, csupán egyre volt gondja: a parancs végrehajtása. Mintha elszakadt volna emberi mivoltától, sietve nekilátott az isteni parancs teljesítésének; úgy gondolta ugyanis, hogy Isten szava fontosabb minden érzésnél és atyai szeretetnél. Felkelt erre Ábrahám az éjszakából, megnyergelte szamarát, maga mellé vette két legényét meg Izsákot, a fiát, s miután fát hasogatott az egészen elégő áldozathoz, elindult arra a helyre, amelyet Isten meghagyott neki, a harmadik napon. Lám, a kegyes Úr még a hely távoleső voltával is próbára tette az igaz férfiú erényét. Vedd fontolóra, mit állhatott ki Ábrahám ama három nap alatt, valahányszor eszébe jutott, hogy a parancs értelmében önkezével kell megölnie hőn szeretett fiát, és a dolgot senkivel sem szabad közölnie. Ámulj el istenszerető és okos lelkületének láttán. Átérzete a parancs nagyságát, nem tudatta tehát senkivel, sem szolgáival, sem magával Izsákkal: egymagában küzdötte végig a harcot, és mint az acél törhetetlen maradt; nagy lelki erőt mutatott: nem okolt fűt-fát, hanem égő vágyakozással engedelmeskedett az isteni szónak.”

Forrás: Akéda, Ábrahám és Izsák története az egyházatyák értelmezésében, 65-67.o.

Pünkösd utáni 3. hét szombat apostoli és evangéliumi szakaszai:

Róm 3,28-4,3

Atyámfiai! Mi azt tartjuk, hogy az ember a hit által igazul meg a törvény cselekedetei nélkül. Vagy Isten csak a zsidóké volna s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is, mert hiszen ugyanaz az egy Isten az, aki megigazulttá teszi a körülmetéltet a hitből és a körülmetéletlent a hit által. Lerontjuk tehát a törvényt a hit által? Dehogy is. Ellenkezőleg: megerősítjük a törvényt. Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék; de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás: »Ábrahám hitt Istennek, s ezt beszámították neki megigazulásul«.

Mt 7,24-8,4

Mondá az Úr: Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók. Amikor lejött a hegyről, nagy népsokaság követte. Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az nyomban megtisztult leprájától. Ekkor Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!”