A gyónással Isten mindent megbocsát
„Ne gondoljunk vissza azokra a bűneinkre, amelyeket meggyóntunk! A bűnökre való emlékezés ártalmas. Bocsánatot kértünk? Akkor zárjuk le a dolgot! Isten a gyónásban mindent megbocsát. Nem szabad visszagondolnunk rájuk, és reménytelenségbe zárni magunkat. Legyünk alázatos szolgák Isten színe előtt! Érezzünk boldogságot és hálát bűneink elengedése miatt!
Nem egészséges, ha valaki túlságosan bánkódik bűnei miatt, és fellázad rosszabbik énje ellen, amely végül kétségbeesésbe taszítja. A reményvesztettség és kétségbeesés a legrosszabb. A Sátán csapdája, ha az ember elveszíti nyitottságát a lelki dolgok iránt, és reménytelenségbe, tehetetlenségbe, csüggedésbe esik. Akkor semmit sem képes cselekedni: használhatatlan lesz. Azt mondja: „Bűnös vagyok, nyomorult, ez vagyok, az vagyok, nem tettem ezt, nem tettem azt… Akkor kellett volna megtennem, most már késő, semmit sem tehetek…Elvesztegettem az éveimet, nem vagyok méltó.” Kialakul benne a kisebbrendűségi érzés, és meddő önvád kínozza. Tudjátok, milyen pusztító dolog ez? Ez a hamis alázat.
Ezek a kétségbeesés jelei, amikor hatalmába kerít a Sátán. Az ember odáig juthat, hogy még áldozni sem akar, mert azt gondolja: mindenre méltatlan. Tönkreteszi az egész életét, saját magát, s végül haszontalanná válik. Ez a Sátán csapdája, amit azért állít, hogy az ember elveszítse Isten szeretetébe vetett reményét. Félelmetes dolgok ezek, és Isten Lelke ellen valók.
Én is azt gondolom, hogy vétkezem. Nem haladok jól. De ami bánt, azt imába foglalom, nem zárom magamba, elmegyek a lelkiatyámhoz, meggyónom, és vége! Ne nézzünk vissza, ne vádoljuk magunkat, hogy mit nem tettünk meg! Ahogy Pál apostol mondja: „Ami mögöttem van, azt elfelejtem, ami pedig előttem van, annak nekifeszülök” (Fil 3,14.)”
Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításaiból, 151.oldal