Áthoszi Sziluán (1866-1938)

Részlet a Szofronyij (Szaharov) apát: A Szent Hegy titka című könyvből, 78-80.oldal

„A lelki küzdelem jórészt egy valódi csatához hasonlít, mivel elsősorban bátorságot igényel. A lelki bátorság abban mutatkozik meg, hogy az ember szilárdan bízik Isten irgalmában. A bátor szerzetes, ha bűnbe esik is, vagy enged a csábításnak, és letér a helyes útról, egészen odáig, hogy az ördögnek kezd szolgálni, nem veszíti el a fejét, hanem azon nyomban Istenbe vezeti minden reményét, bünbánatot tart, és így győzi le az ellenségeit. A gyáva lélek viszont zavarba jön, kétségbeesik, így vesztébe rohan.

Ha valaki letér a helyes útról, és illúzió rabjává válik, először is bűnbánatot kell tartania, és mindent fel kell tárnia gyóntatója előtt. A gyónás után az illúzió veszít hatásából, majd jóllehet nem azonnal, a teljes gyógyulás is bekövetkezik.

Sokan térnek le a helyes útról, ám sajnos kevesen találnak rá vissza. Sokan részesülnek a kezdetben kegyelemben, de miután elveszítették, igen kevesen szerzik vissza.

A sztarec látogatója megkérdezte:

• Szentéletű Kolobosz János (megj.:V.századi egyiptomi szerzetes) vajon miért kezdett könyörögni, hogy a szenvedélyei térjenek vissza?

Sziluán atya ezt válaszolta:

• Mivel forró bűnbánatot tartott, hamar legyűrte a szenvedélyeket, de nem kapta meg a világért való szeretetet és imádságot, és amikor érezte, hogy a szenvedélyek már békén hagyják, az ima is meggyöngült benne. Ezért kezdett könyörögni, hogy a szenvedélyek térjenek vissza, mivel a szenvedélyek elleni küzdelme szüntelen forró imádságban folyt. Ám ha a szenvedélyek legyűrése után a világért való imádságot is elnyerte volna, nem lett volna szüksége arra, hogy a kisértések visszatérjenek, mert amíg az ember a szenvedélyekkel küzd, nem képes tisztán szemlélni Istent, és nem tud teljes lélekből imádkozni a világért.

A szerzetes tovább kérdezte:

• Miért mondta egy sztarec Nagy Szent Poiménnak, hogy engedje be szívébe a gondolatot, és csak azután küzdjön ellene, egy másik, kevésbé tapasztalt szerzetesnek pedig éppen az ellenkezőjét javasolta, hogy azonnal űzze el magától a gondolatot? A sztarec ezt válaszolta:
• Ebből a tanácsból is látható, hogy voltak atyák, akik úgy küzdöttek, hogy előbb beengedték a kisértő gondolatot a szívükbe, és csak ezután vették fel ellene a küzdelmet. Két különböző állapotról van szó. Az egyik esetben az ember még nem képes az elméjét megőrizni, a gondolatok a szívébe hatolnak, és csak ezután veszi fel velük a küzdelmet. Ez olyan játszma, amelyben veszíteni is lehet. A másik esetben a szerzetes nem a gyöngesége folytán, hanem tudatosan engedi a szívébe a gondolatot, hogy hatását minden oldalról szemügyre vehesse; ám ez a módszer sem egyeztethető össze Isten szemlélésével, ezért a legjobb, ha az ember egyáltalán nem engedi be efféle gondolatokat, hanem tiszta elmével imádkozik.

Az a tapasztalatlan barát pedig, akinek a sztarec azt tanácsolta, hogy azon nyomban űzze el a kisértő gondolatot, és semmiféle párbeszédbe ne kezdjen velük, azért kapta ezt a tanácsot, mert gyönge volt, és nem volt képes ellenállni. Ám a sztarec tanácsa ellenére sem tudta feltartóztatni őket, és az ő irányításával még csak tanulta ennek a tudományát. Nagy Szent Poimén viszont, erősebb és tapasztaltabb volt a lelki küzdelemben, ennek ellenére jobb, ha az ember tisztán megőrzi az elméjét minden gondolattól, és teljes lelkéből imádkozik, mert a tisztán imádkozó elme az Úrtól kap megvilágosodást.

• Hogyan képes az ember tisztán megőrizni elméjét?
• Szent atyáink ránk hagyták az elme szívben mondott imájáról szóló tanítást. Ezzel lehet az elmét megőrizni, nem ismerek más, jobb módszert, amely lehetővé tenné Isten parancsolatainak a megtartását.

Fiatalok nemegyszer feltették a sztarecnek a kérdést, hogy milyen utat válasszanak maguknak az életben, ő pedig különböző tanácsokat adott. Volt, akiket a teológiára küldött, hogy később az Egyházban papi szolgálatot vállaljanak. Másoknak arra adott áldást, hogy tanuljanak, de a tanulást kössék össze az imával és a szerzetesi aszkézissel. Ismét másoknak azt tanácsolta, hogy ne törekedjenek műveltségre, hanem minden erejüket szenteljék az imának és a lelki küzdelemnek.”