Részlet Hésükhaszta József: Az Isten megismeréséről, 65. levél, 248-250.o.
Nagyon kérem, űzze ki a szomorúságot a lelkéből!
„Nemes lelkű Asszonyom!
Napok óta készülök írni önnek, hogy megvígasztaljam az önnel történt tragédia miatt szenvedő lelkét, de vártunk még egy kicsit, hátha válaszol, ahogy papunknak is tette. Látva, hogy késlekedik a válasszal, s átérezve lelkének fájdalmát, kérem, hallgason alázatos hangomra, és űzze ki lelkéből a szomorúságot! Mert a sok szomorúság más rossz dolgokat szül.
Isten terveit, amelyeket üdvözülésünk érdekében kigondol, senki sem ismerheti. Mindenesetre, akárhogy valósulnak is meg, hasznunkra vannak, függetlenül attól, hogy szomorkodunk, és azt hisszük, Isten elhagyott bennünket. Nem arról van szó, hogy vétkeztünk vagy hibásak voltunk valamiben, és ezért következett be a csapás, hanem arról, hogy a szomorúságon keresztül megbocsáttatnak kora ifjúságunk óta elkövetett vétkeink.
Lehet, hogy van bennünk egy kis gőg, s ehelyett a bánkódáson keresztül nagy alázat születik bennünk.
Az Úr talán próbára akar tenni bennünket, hogy vajon a tragédia után is hűek maradunk-e hozzá. Látni akarja béketűrésünket és az iránta való szeretetünket.
Lehet, hogy az illető rossz ember volt, annak ellenére, hogy szülei jók voltak. Ezen a baleseten keresztül a szülei segítséget kaptak öntől, aki anyagilag kárt szenvedett, lélekben azonban gyarapodott. Talán sajnálta volna, hogy ilyen nagy jót tegyen könyörületből, míg Isten feltehetőleg azt akarja, hogy még több alamizsnát adjunk.
Isten talán megtehette volna, hogy valaki más révén következzen be a baleset, de mindaz a jó, amiről az előbb beszéltünk, csak önön keresztül valósul meg. Ugyanis ezt az alázatot, amelyből kifolyólag most önök úgy sírnak, mintha elhagyottak lennének, másként nem lehetett volna elsajátítani, még sokéves aszkézis útján sem.
Az ember gyermekkorától kezdve vétkezik. Szóval, tekintettel, gondolattal, egyetértéssel, cselekedettel. Egy hírtelen jött csapás vagy baleset folytán azonban minden addigi vétek bocsánatot nyer, az ember pedig üvegből gyémánttá válik.
Ezen kívül az ördög gyűlöletétől is származhat ez az esemény. Látva, hogy üdvözülni akarunk, akadállyá és botránykővé válik, hogy meggátolja szándékunkat, csüggedést, hitetlenséget, kétségbeesést, betegséget és sok fájdalmat küldve ránk, hogy elhervadjunk, mint a virágok, ha déli szél éri őket.
Ha mindazt, amiről most szóltunk, türelemmel elvieljük, nagy jutalomban részesülünk. Ne bánkódjon, mert a túlzott bánat néha elmebajhoz vezet.
A Boldog Szent Előhírnök nem hagyja el! Nem feledkezik meg jótetteiről, többszörös jutalomra számíthat! A templom, amit építettünk, az Előhírnöknek van szentelve.
Nagyon kérem, űzze ki a szomorúságot a lelkéből! Nyerje vissza a régi vidámságát! Lakozzék önben szeretet, és minden bűne bocsánatot nyer! Hiszen a baleset nem szándékosan történt, hanem az Úr gondviselése által, az okát csak ő ismeri, aki üdvözülésünk érdekében gondoskodik mindenről.
Mindenképpen várok öntől néhány sort, amelyben leírja, hogy megtette azt, amire kértük, és lelke nyugalomra lelt. Nagyon sajnáljuk mindazt, ami történt, ezért kell nekünk írnia, hogy mi is megnyugodjunk. Az egész közösség velem együtt imádkozik önért, mindennap liturgiát végzünk, hogy lelke és teste visszanyerje egészségét és nyugalmát. Ugyanígy mindennap gyászszertartást végzünk, hogy a szerencsétlenül járt fiú lelke békében nyugodjék.”