2020. november 20. – Az Istenszülő templombavezetése (Alkonyati Istentisztelet)

Ünnepi sztihirák és olvasmányok

Uram tehozzád sztihirái: 1. hang Mintája: Ó, felséges csoda…

Ma örvendezzünk, ó hívek, / zsoltárokban dicsőítvén az Urat, / és tisztelvén az ő megszentelt hajlékát, / az élő frigyszekrényt, / ki a befogadhatatlan / Igét méhébe fogadta, / ki az Úr elé vezettetik, / mint testileg harmatgyenge leányka, // és Zakariás nagy főpap által / örvendve fogadtatik, /’ mint Istennek lakhelye. Kétszer.

Ma Krisztus Istenünk / szent dicsőségének élő hajléka, / a nők közt egyedül áldott és tisztaságos, / bevezettetik törvényszerűleg a templomba, / hogy a szentélyben éljen; / s lelkileg vele együtt örvend Joákim és Anna, / és a szüzek karai / zsolozsmát zengenek az Úrnak, // zsoltárilag énekelvén /’ és az ő Anyját dicsőítvén.

Te vagy a próféták jövenlése, / apostolok dicsősége, / a vértanúk dicsekvése / és minden földi szülöttek megújulása, / Istennek szűz Anyja, / ki által kiengesztelődtünk az Istennel. / Azért tiszteljük / az Úr házába való bejöveteledet, // és az angyallal énekben / kiáltjuk néked tisztaságos: üdvözlégy, /’ kik a te könyörgéseid által üdzülünk.

4. hang. Mintája: Mint a vértanúk…

A szentek között szent és szeplőtelen / a Szentlélek által vezettetik be, / és angyal által tápláltatik, / lévén ő legszentebb hajléka / a mi Istenünknek, / ki mindeneket megszentel / az ő bepése által, / és malaszttal tölti el /’ az elesett emberi természetet. Kétszer.

A szüzek örvendezve / s gyertyával kezükben / mennek ma a lelki Szövétnek előtt, / és áhítattal bevezetik őt / a szentek szentélyébe, / előhirdetni akarván a bele / kifejezhetetlen módon kisugárzan fényességet, / mellyel a lelki tudatlanság homálya /’ meg fog világíttatni.

Vigadva fogadd el ma, / ó Zakariás, / és lelkesülten dicsérd ma te, Anna, azt, / kit jövendölve hirdettek az istenes próféták, / és vezesd be a szent hajlékba, / hogy szentségben nevelkedU fel, / s hogy legyen a mindenek Királyának isteni trónja, / palotája és nyughelye /’ és tündöklő lakása.

Dicsőség. Most és. 8. hang.

Ifjú fiatalságodban Isten jegyese, Királynőnk, / eljöttél az Úr hajlékába, / hogy mint megszentelt Szűz, / a szentek szentélyében nevelkedjél fel. / Akkor küldetett hozzád, ó tisztaságos, Gábor arkangyal is, / égi eledelt hozvánked. / A mennyeiek elcsodálkoztak, / látván a Szentlelket reád szállani. / Azért ó tisztaságos és szeptelen, / ki a mennyben és a földön dicsőíttetel, /’ üdvözítsd a mi nemünket!

Olvasmányok

Kivonulás könyvének olvasása (40,1-5. 9-10. 16. 32-33):

Szólt az Úr Mózeshez, mondván: az első hónapban, a hó első napján, állítsd fel a bizonyság hajlékát, és helyezd el benne a bizonyság ládáját, és född be azt a függönnyel! Azután vidd be az asztalt és a gyertyatartót, és tedd rá az arany tömjénezőt, hadd füstöljön csak a bizonyság ládája előtt! Tedd fel a leplet is a hajlék bejáratára! Aztán vedd a kenet olaját, és kend fel a hajlékot felszerelésével együtt, hogy szentté legyen, és szenteld meg az oltárt is, és az lesz a szentek szentje. Mózes pedig mindent úgy vitt végbe, amint az Úr parancsolta. Befedte a felhő a bizonyság sátrát, és betöltötte azt az Úr dicsősége. Mózes nem is tudott bemenni a szövetség sátrába, mert a felhő beárnyékolta azt, és a hajlékot az Úr dicsősége töltötte be.

Királyok III. könyvének olvasása (1 Kir 8,1; 3-7; 9-11):

Történt, hogy mikor befejezte Salamon az Úr házának építését, egybegyűjtötte Izrael vénjeit a Sionon, hogy elhozzák az Úr szövetségének ládáját Dávid-városából, vagyis Sionról. Akkor a papok fölvették a ládát és a bizonyság sátorát s a szent hely minden eszközét, amely a sátorban volt. A király és Izrael egész sokasága a láda előtt haladt. Aztán bevitték a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére, a templom debir-helyére, a kerubok szárnya alá. A kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyukat a láda fölött, és befödték a ládát és rúdjait fölülről. A ládában nem volt semmi egyéb, mint a két kőtábla, a szövetség táblái, amelyeket Mózes tett bele a Hórebnél, ahol az Úr adta azokat. Történt pedig, hogy mikor a papok kijöttek a szentélyből, a felhő betöltötte az Úr házát, úgy hogy a papok nem állhattak szolgálatba a felhő miatt, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát.

Ezekiel próféta jövendölésének olvasása (43,27–44,4):

Ezeket mondja az Úr: Eme napok elmúltával, a nyolcadik napon és azon túl is készítsék el a papok az oltáron egészen elégő áldozataitokat és békeáldozataitokat: és én kegyes leszek hozzátok, úgymond az Úr Isten. Aztán visszavitt engem a szentély külső kapujának irányában, mely kelet felé nézett: és az zárva volt. És az Úr így szólt hozzám: Emberfia! Ez a kapu zárva marad: ne nyissák ki és senki se menjen rajta be, mert az Úr, Izrael Istene vonul majd be rajta: azért zárva legyen! Csak maga a fejedelem ülhet majd benne, hogy megegye a kenyerét az Úr előtt: a csarnok kapujának irányából vonuljon be, és annak irányában távozzék! Majd elvitt engem az északi kapun keresztül a ház elé, és láttam, hogy íme az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát.

Lítiai sztichirák

1. hang. Bolgár dallam

Örvendezzen ma a magasságos mennyország, / a felhők örömet harmatozzanak, / a mi Istenünk fölötte dicsőséges nagyvolta miatt, / mert íme, a napkelet felé tekintő ajtó, / ki terméketlenségből ígéret folytán született, / és isteni hajlékul ajánltatott föl, / ma szeplőtelen áldozatul az Úr templomába vezettetik. / Hárfát pengetve örvendezzen ma vid, s mondja: / „Utána szüzek vitetnek a Királyhoz, / az ő társai hozzád vitetnek” / az Isten sátraiba, az ő megtisztításának helyére, / hogy annak hajlékában nevelkedjék, / ki az Atyától örök idő előtt sérülés nélkül született, /’ a mi lelkünk üdvösgére.

Dicsőség. Most és. 5. hang.

Örvendetes nap ragyogott föl ma, / mert ma az Úr templomába vezetik be azt, / ki szülés előtt és szülés után is szűz maradt. / Örvendezik az öreg Zakariás, / az Előhírnöknek atyja, / és vígan zengedezi: / A szorongatottak közbenrója, / mint szent, a szent templomhoz közeleg, / a mindenek Királyának sátra megszenteltetik! / Vigadozzon Joákim, az istenős, / Anna örvendezzen, / mert mint hároméves Jerkét, / a szeplőtelen Királynőt áldozzák föl Istennek! / Anyák vigadozzatok, / szüzek ujjongjatok, / magtalanok örvendezzetek, / mert az előre megjövendölt nagy Királynő / a menny ajtajait megnyitotta: /’ Örvendjetek népek és vigadjatok!

Előverses sztichirák

5. hang. Mintája: Üdvözlégy…

Örvend az ég és a föld / a lelki eget látván jönni, / hogy az Úr hajlékában felnevelkedjék, / az egy és szeplőtelen Szüzet, / kihez csodálkozva kiáltott föl Zakariás: / Ó az Úrnak szentélye, / megnyitom előtted a hajlék ajtaját, / örvendve vigadozzál abban, / mert reád ismertem és hiszem, / hogy Izrael megígért szabadulása már zeleg, / s tőled születik az Isten Ige, /’ ki hoz a világnak bőséges kegyelmet.

Elővers: Szüzek vezettetnek a királyhoz, az ő társai hozzád vitetnek.

Az Istent / fé Anna / isteni kegyelmet mutatott, / midőn a kegyelem ajándékát, / a szeplőtelen örök Szüzet / örömmel vezeti az Isten zába, / gyertyákat vivő szüzeket állítván eléje és mondván: / Jer gyermekem, / a téged Alkotónak légy áldozati ajánlata / és jó illatú tömjénje. / Lépj be a szentélybe, / lásd a titkokat és készülj, / hogy Jézus vidám és ékes hajkává légy, /’ ki ad a világnak bőséges kegyelmet.

Elővers: Megszenteli hajlékát a Fölges.

Az Isten / hajlékának belsejébe helyeztetik / az Istent befogadó hajlék, / a tisztagos Szűz, / és gyertyavivő szüzek járulnak előtte. / Vigadoz a boldog házaspár, Joákim és Anna, / hogy a Teremtő Nemjét szülték, / ki a szentek szentélyében lakozik, / és angyal által tápláltatik, / mint Krisztusnak anyja, /’ ki ad a világnak gazdag kegyelmet.

Dicsőség. Most és. 6. hang

Ma a hívők gyülekezetei összejöttek, / hogy lelkileg ünnepeljünk, / és az Isten házában bemutatott Istenszülő Szüzet / áhítattal dicsérjük, / ki minden nemzetekből előre kilasztatott / a mindenek Királya, Krisztus Istenlakhelyéül. / Jertek gyertyavi Szüzek, / dicsérjétek az örök Szűznek szármasát. / Anyák, minden gondotfélretéve / kövessétek a jövendő Isten Anyját / és a világ örömének eszközjét. / És mindnyájan az angyallal együtt / „Üdvözlégy” kiáltsuk a Malaszttalteljesnek, /’ ki szüntelenül könyörög a mi lelkünkért.

Forrás:https://hd.gorogkatolikus.hu/A-zsolozsma-az-egyhaz-imadsaga—2020-november-16-22-2020-november-15