„Meglehetősen különös, hogy pozitív, sőt nagyszerű életkörülmények is előidézhetnek „alkalmazkodási zavart”. Ezt a témát Reinharrd Tausch (a Hamburgi Egyetem pszichológiaprofesszora) vizsgálta, és „az elért célkitűzések problémájának” nevezte a jelenséget. Aki sokat birtokol (nem csak anyagi értelemben véve), aki messzemenőkig elérte, amit akart és amit tervezett, azt a Viktor E. Frankl által leírt egzisztenciális vákuum, vagyis értelemválság fenyegeti. A könnyű élet lustává, céltalanná, szeretetlenné tesz, narcisztikus tendenciák kezdenek elburjánzani az emberben, és fékezik abban, hogy építő módon vegyen részt a világ életében, és érzékeny legyen annak gondjaira. Ennek személyes következménye katasztrofális, és olyan felrázó ellenőröket tesz szükségessé, amilyeneket a logoterápiás beavatkozás kelthet.
Végül azokat is meg kell említenünk, akik ugyan nem visznek keresztet a vállukon, mégis hiányolnak valami lényegeset az életükből. Erősíteni akarják személyiségüket, meg akarják alapozni identitásukat, mércék és viszonyítási pontok után vágyakoznak. Elvileg ők az istenkeresők. A „legvégső dolgokat”, a „hitelességet” keresik, azt, amiben képesek lennének hinni. Néha közvetve teszik fel a kérdéseiket, és csak bizonyos idő után hullik le a lepel rejtett céljukról.”
Részlet Elisabeth Lukas, Spirituális lélektan című könyvéből, 13.oldal