„Tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret”

Bibliai gondolatok – Mindenszentek vasárnapja

Zsid 11,33-12,2a

Atyámfiai! Akik mivel hittek, legyőztek országokat, igazságosságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, elfojtották a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, felgyógyultak betegségükből, diadalmaskodtak a harcban, megfutamították az idegenek táborát; így nyerték vissza asszonyok feltámadás által halottaikat. Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek; mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, megkísértették, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben. És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert Isten valami jobbat rendelt számunkra, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre. Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra.

Mt 10,32-33.37-38; 19,27-30

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom majd mennyei Atyám előtt. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám; aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.” Ekkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, és az örök élet lesz az öröksége. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.”

Szent öregek mondásai

Makáriosz (10.)

Makáriosz abbáról mesélik, hogy valahányszor a testvéreknél időzött, a következő mértéket szabta magának: „Ha van bor, igyál a testvérek kedvéért! Egy pohár borért pedig egy álló napon keresztül ne igyál vizet!” Mármost a testvérek bort nyújtottak neki, hogy felüdítsék. Az öreg örömmel vette át az italt, hogy sanyargassa magát. Mikor tanítványa ezt látta, így szólt a testvérekhez: „Az ég szerelmére, ne adjatok neki, különben megöli magát otthon a kunyhóban!” Amikor a testvérek meghallották ezt, többé nem adtak neki.

A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/, 2020.06.08.