Korintusiaknak írt első levélből
A Szentlélek kegyelmi adományai.
12 1Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. 2Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. 3Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. 4A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 5A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 8Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, 9a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. 10Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. 11Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.