Bibliai gondolatok – Szent Pál apostol gondolatai

Efezusiakhoz írt levél 6,1-4; 10-20

Szülők és gyermekek intése

6 1Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. 2„Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, 3mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön”. 4Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

Isten fegyverzetének felöltése

10Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. 16Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. 18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.