Lukács evangéliuma 10,25-37
Az irgalmas szamaritánus.
25Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” 26Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” 27Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” 28„Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!” – válaszolta neki. 29De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?” 30Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. 31Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. 32Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. 33Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. 34Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. 36Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” 37„Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”
Apostoli szakasz: Szent Pál apostol Efezusiakhoz írt levele 4,1-7.
Intés egyetértésre.
4 1Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, 2teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. 3Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét. 4Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. 5Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. 6Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van. 7Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.
Jézus, mint az irgalmas szamaritánus, az egyház, mint „fogadó” és mi keresztények pedig mint “fogadósok”, akik az irgalmas szamaritánus ápolása után átvesszük a beteget, a sebesültet. Ha viszont hosszúra nyúlna az ápolás és az előre megfizetett “két dénár” nem lenne elegendő, Ő visszatér és bőségesen kifizeti nekünk majd a többletfáradozásainkat!
Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 50.oldal
„Akadnak olyan pillanatok, amikor az emberen teljesen eluralkodik a rossz és a harag; amikor a rossz, akárcsak a víz, elönti és fojtogatja a lelket, s egyre jobban szétárad, hacsak időben meg nem állítjuk őszinte bűnbánattal és a legbuzgóbb imával. Mégis mit kell tenni ez ellen az áradat ellen? Erős védőbástyát, támaszt kell vele szembeállítani a lélekben: az Istenbe vetett hitet és a szilárd, képmutatás nélküli szeretetet, amely „hosszan tűrő, jóságos; ….nem gerjed haragra, nem gondol rosszra;…soha meg nem szűnik” (vö. 1Kor 13,4.5.8). Csakhogy sok bennünk az önszeretet, a magunknak kedvezés, a nyugalom és az élvezetek szeretete, a felebaráti szeretet azonban igen kevés: felfalja az önzés. Az önző ember viszont nem keresztény; a keresztény ugyanis nem a magáét, hanem a felebarátja javát keresi.”
Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 34.oldal
„Mennyire megsebzett a bűn! Valamiféle gonosz, rossz, tisztátalan gondolat támad hirtelen, és máris érzékelhető a szívben; a jó, a helyes, a tiszta, a szent pedig gyakran eszünkbe ötlik és beszélünk róla, de nem érezzük. Ó, jaj nekem! Sőt a rossz közelebb van a szívemhez, mint a jó. Ráadásul az ember alighogy kigondolja vagy megérzi a rosszat, máris készen áll arra, hogy megtegye, és alkalmasint csakhamar meg is teszi, ha nincs benne istenfélelem; „mert megvan bennem az akarat a jóra, de megtenni nem tudom” (Róm 7,18), vagyis nem talál magában erőt. Az eltervezett jót pedig gyakran félrerakja egy hosszú, nagyon hosszú fiókba.”
Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 40.oldal
„Az ellenség gyakran sebet ejt gonoszságával a lelkünkön, és éget bennünket. Ez a sebzettség azután továbbterjed a szívben, mint Szent Antal tüze (A gangréna, üszkösödés nevű betegség régies, a népi gyógyászatban ismert elnevezése), hacsak a hit őszinte imájával meg nem állítjuk.
Isten ellenben a szeretetével sebzi meg a lelkünket, de ez a sebzettség könnyű és édes, nem éget, inkább melengető, megelevenítő.”
Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 105.oldal
„Nincs annál fontosabb a világon, mint az emberi lelkek megmentése, és nincs méltóbb tárgya a szüntelen, folytonos megemlékezésnek, mint a világ megváltása az Isten Fia által a bűntől, az átoktól és az örök haláltól. A szent egyház kitörölhetetlen vonásokkal, ikonokkal és szertartásokkal rajzolta bele mindörökre a saját istentiszteleteibe az üdvözülés egész építményét azért, hogy az emberek, akik hajlamosak elfeledkezni Istenről s a lelki üdvösségükről, állandóan -úgyszólván – a szemük előtt tartsák azt, és mintegy a kezük ügyében legyen Isten mindnyájunkat érintő, valamennyi hatalmas, bölcs és jóságos cselekedete, hogy szüntelenül bűnbánatra, megjavulásra és üdvösségre indítsa őket, s kerüljék az enyésző, gyorsan múló világ hívságait.”