„Az alázatosság folyton dolgozik, ahogyan a méhkasban a méh, hiszen enélkül minden hiábavaló”

Részlet Beáta Nővér OCD: Avilai Szent Terézzel a bensőnkbe vezető úton, 17-19.oldal

„A Krisztusra szegezett tekintet nélkül nem haladhatunk előre, mert ezek legyőzhetetlenek számunkra. Teréz minderről misztikus életének csúcsán ír, megértette, hogy egyenlőtlen harcról van szó, a magunk erejéből nem vagyunk képesek helytállni. Újra visszatér a kezdeti kép: Isten képmása vagyunk. Ha önmagam akarok lenni, ki kell lépnem önmagamból. Minden problémánk abból ered -lelki megközelítésben -, hogy egyrészt szorosan kapcsolódunk önmagunkhoz, másrészt önazonosságunk: Krisztus. Mit jelent lelki életet élni? Nem furcsaságokat, különlegességeket értünk alatta, hanem, hogy Valakit nézek: Ő a békém és igazságom. Vagy Ő gyógyít meg engem vagy senki más. Önmagam biztosan nem.

Folyamatos mozgást észlelünk Isten és az ember között. Az istenkép gyógyulása magával hozza az emberkép helyreállítását is. „Az alázatosság ugyan folyton dolgozik, ahogyan a méhkasban a méh, hiszen enélkül minden hiábavaló; de gondoljunk bele, a méh sem mulasztja el, hogy kirepüljön a virágokról mézet gyűjteni...Higgyen nekem, és repüljön el néha, hogy Isten nagyságán és felségén elmélkedjék. Így jobban felfogja saját alacsonyságát, mint önmagába tekintve, jobban megszabadul a csúszómászóktól, ahol behatoltak az első szobákba, ami az önismeret.”

Teréz leírja néhány pontban, miért fontos Istent nézni: „Én úgy látom, soha nem jutunk el oda, hogy megismerjük magunkat, ha nem törekszünk megismerni Istent. Nagyságát szemlélve felismerjük saját alacsonyságunkat, és alázatosságára tekintve meglátjuk, milyen messze vagyunk attól, ahogy alázatosak legyünk. Két haszna van ennek. Az első az, hogy egy fehér dolog nyílvánvalóan fehérebbnek tűnik a fekete mellett, és fordítva, a fekete a fehér mellett. A másik: értelmünk és akaratunk nemesebbé és minden jóra készebbé válik, ha önmagától elfordulva Istennel foglalkozik…” Ha nem Őt nézzük, akkor magunkat nézzük, egy fényképet, és abból a képből élünk, amit mások alkottak rólunk. „Ezért mondom, leányok, függesszük szemünket javunkra, Krisztusra”:”