„Akkor bizonyítjuk be Istennek szeretetünket, ha ellenállunk a kisértésnek.”

Részlet Monin abbé: Szól az arsi Szent

„Három eszköz létezik a tisztaság megőrzésére: Isten jelenlétének gyakorlata, az ima és a szentségek. Segít még a jó könyvek olvasása is, mert ez táplálja a lelket…”

„A kedves és finom hasonlatok mellett nem hiányzott Vianney szent Jánosnál az erőteljesség és eredetiség sem. A bűnbánat szentségének hatását a következő példázattal fejezte ki.

Egyszer egy dühös farkas járt nálunk, és mindent felfalt, amit talált. Egy kétéves gyermek akadt az útjába, akit megragadott fogaival, és elvitt. De a szőlőmetsző munkások rárohantak, és elvették tőle a zsákmányt. Így ragad ki bennünket a bűnbánat szentsége a sátán karmaiból.” (26.o.)

Ne higgyük, hogy van hely a földön, ahová kimenekülhetünk a küzdelemből! Az ördögöt mindenütt megtaláljuk, és ő mindenütt azon jár, hogy elragadja előlünk a mennyországot; de mindig és mindenütt mi lehetünk a győztesek. Nem úgy van itt, mint más háborúban, ahol bizonytalan a kimenetel. Isten kegyelme sosem hagy el bennünket. Ha akarjuk, mindig mi diadalmaskodhatunk. Ha már azt hisszük, hogy minden elveszett, csak kiáltanunk kell: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk! (Mt 8,25) Krisztus Urunk ott van mellettünk: kedvteléssel figyeli a harcot, és mosolyogva mondja: „Most ismertem meg, hogy szeretsz, hogy igazán szeretsz!…” Valóban, akkor bizonyítjuk be Istennek szeretetünket, ha ellenállunk a kisértésnek.

Mennyi ismeretlen hős van a világon! Egyszer majd meglátjuk őket, szinte pillanatonkint aratott győzelmeikben gazdagon. Ezeknek fogja mondani a jó Isten: „Jöjjetek, Atyám áldottai…lépjetek be Uratok örömébe!”

Reggelenként föl kellene szólítani magunkat: „ Rajta, dolgozz a mennyország meghódításán. Lehet, hogy estére vége lesz a küzdelemnek.” Este pedig így: „Holnap talán befejeződik számodra az élet minden szenvedése…”

Még nem szenvedtünk annyit, mint a vértanúk! És kérdezzétek csak meg őket; nem sajnálják-e most?…A jó Isten nem kér tőlünk annyit. Van, akit egyetlen szó kihoz a sodrából. Egy kis megaláztatás fölbillenti a bárkáját…Bátorság, testvéreim, bátorság! Eljön az utolsó nap, s akkor mondjátok majd: „Áldott küzdelmek, ti érdemeltétek ki nekem a mennyországot!” – Küzdjünk hát nagylelkűen!

Ha látja az ördög, hogy semmire sem megy velünk, békében hagy. Íme, hogy szokott tenni az Istenhez visszatérő bűnösökkel: engedi, hadd élvezzék megtérésük első boldogságát. Tudja, hogy úgysem bírna velük, mert nagyon buzgók. Vár néhány hónapot, míg elmúlik a buzgóságuk. Ekkor kezdi elhanyagoltatni velük az imát, a szentségeket; támadja őket különböző kisértésekkel; majd jönnek a nagy küzdelmek: itt a legfőbb ideje kérni az erőt, nehogy alulmaradjanak. Vannak, akik olyan gyöngék, hogy egy kis kísértésre azonnal engednek, mint a lágy papír. Ha mindig menetelnének előre, mint a jó katonák, akkor háború vagy kísértés idején fölemelnék szívüket Istenhez, és bátorságot merítenének. De bizony ők hátramaradnak…Azt mondják: „Elég nekem, hogy üdvözüljek, nem akarok én szent lenni!” – Ha nem akartok szentté lenni, lesztek kárhozottakká. Nincs középút. Vigyázzatok: vagy az egyik, vagy a másik! A mennyországba csak szentek jutnak. A tisztítóhelyi lelkek is azok, mert nincs halálos bűnük, csak meg kell tisztulniuk, és nyomban a jó Isten barátai közé tartoznak.

Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért.

A megbocsátásról

Istenem, bocsáss meg nekünk, miképpen mi is megbocsátunk másoknak. A jó Isten csak azoknak fog megbocsátani, akik maguk is megbocsátottak: ez törvény. (119-121.o.)

Vannak, akik annyira viszik az ostobaságban, hogy nem mondják a Miatyánknak ezt a részét: mintha Isten nem látna szívünk mélyébe, hanem csak az ajkak mozgását figyelné. A szentekben nem volt gyűlölet, és nem volt keserűség; ők mindent megbocsátottak, és mindig úgy találták, hogy a jó Istennel szemben elkövetett vétkeinkért sokkal többet érdemeltek. De a rossz keresztények veszekedők.

Mihelyt felebarátunkat gyűlöljük, Istennel találjuk szemben magunkat, és ellenünk fordul. Egyszer ezt mondtam valakinek:

  • Úgy látszik, te nem gondolsz a mennybejutásra, hogy annyira látni sem akarod azt az embert!
  • De igen…Majd a mennyben is iparkodom minél távolabb kerülni tőle, hogy ne kelljen látnunk egymást!

Ettől ugyan ne kell félniük, mert az ég kapuja csukva áll a harag előtt. Az égben nincs haragtartás. A jó- és alázatos szívüek, akik örömmel vagy békén fogadják a megpróbáltatást és bántalmakat, megkezdik a mennyországot már itt a földön; a haragtartók viszont boldogtalanok, gondterhes a homlokuk, a szemük mindenkit elnyeléssel fenyeget

Vannak olyanok is, akik külsőleg jámborkodók, de fölberzenkednek a legkisebb igazságtalanságra, a legkisebb sértésre is. Legyen valaki olyan szent, hogy csodákat művel, ha szeretet nincs, nem fog bemenni a mennyországba.

Egy egyszerű életű szerzetes halálos óráján volt. Nem adta magát nagy vezeklésre, most mégis nyugodt volt. Elöljárója csodálkozását fejezte ki emiatt. Ő így felelet: „Mindig elfelejtettem minden megbántást. Őszintén megbocsátottam; remélem, hogy Isten is megbocsát nekem.”

Amikor a sátán gyűlölködő gondolatokat támaszt bennünk azok ellen, akik rosszat tettek nekünk, legjobb, ha imádkozunk mindjárt a megtérésükért. Ez megfutamítja a kísértőt.

Így lehet meggyőzni a rosszat jóval, így tesznek a szentek (vö. Róm 12,21). De a látszatkeresztények semmit sem akarnak elviselni, minden sérti őket; kihívó szóra kihívó szóval felelnek. Amikor kitörni készülnek, nyeljük el haragunkat. A szívünk olyan, mint az epés edény. Mindig készen vagyunk kiönteni azokra, akik legközelebb állnak hozzánk.

Az önszeretet hiteti el velünk, hogy mi csak dicséretet érdemlünk; pedig éppen ellenkezőleg, a szidás kellene keresnünk, mert ez illet meg minket. „De hát én ártatlan vagyok – mondjátok -, nem érdemlem, hogy így bánjanak velem!” – Talán éppen azzal, amit ma tettél, nem érdemled meg, de azzal, amit tegnap tettél, igen. Megérdemled más bűnök miatt, és hálálkodnod kell a jó Istennek, hogy engesztelést nyújthatsz értük.

Az ördög nyugodtan hagyja a rossz keresztényeket, nem törödik velük; de azok ellen, akik a jót cselekszik, ezer szidalmat és gyalázást támaszt. Ezzel aztán nagy érdem jár…

Testvéreim, ne bántson titeket, ha bigottnak mondanak! A jó Isten mindig ilyenek közül választja a szentjeit.

Azon a vidéken, ahol kisegítősködtem, volt valaki, aki szegény leányoknak segített elhelyezkedni. Gyakran megesett, hogy szemrehányásokkal illették, de megalázta magát, jó néven vette, és egyszerűen előadta mentségét. Azt mondták róla, hogy szent. Valóban, ilyenek a szentek. Ilyen az igazi vallásosság…Istenes Szent János például engedte, hogy bolondnak tartsák. Amikor írtak kórháza előljárójának és figyelmeztették, hogy van ott egy szent, aki bolondnak tetteti magát, az elöljáró mentegetőzött előtte. De a Szentet csak az bántotta, hogy fölismerték, és nem lehet része többé az eddigi megaláztatásokban, verésben és különféle kellemetlen orvoslásokban, amelyekkel vélt baját akarták gyógyítani. Ő mindezt kipróbált készséggel fogadta.

Egy asszonynak fogságba vitték a fiát. Elment egy paphoz a bánatát kiönteni. A jó misszionárus, mivel semmije sem volt a fogoly kiváltására, nem tudta, mitévő legyen. Gondolkodott pár pillanatig, majd így szólt a szegény édesanyához: – Elmegyek a fiad helyébe. Adj el engem, hogy őt kiváltsad!

Az asszony ellenkezett, de a missziós pap sürgetésére elfogadta. A fiút visszaadták anyjának, a pap pedig rabszolga lett a törököknél, akik bizony nem fukarkodtak a rossz bánásmóddal. Ennek a papnak tökéletes szeretete volt: felebarátját önmagánál előbbrevalónak tartotta. Mi éppen ellenkezőleg, bosszankodunk mások jólétén.

Ha dicsérik egy barátodat, rólad meg semmit sem mondanak, szomorú vagy miatta. Ha látod valakiről, hogy megjavult és gyorsan halad az erényekben, úgyhogy rövidesen magas tökéletességre jut, téged bánt, hogy elmaradsz mögötte. Ha dicsérik őt, te bosszankodsz, és azt mondod: „De nem volt ám mindig így, ő is csak olyan volt, mint a többi. Ezt is megtette, azt is megtette…”Mindez a kevélység miatt van. És semmi sincs annyira a szeretet ellen, mint a fölfuvalkodottság: az egyik tűz, a másik víz.

A jó keresztény nem ilyen. Őt a galambhoz lehet hasonlítani: nincs benne semmi gyűlölet, szeret mindenkit: a jókat, mert jók, a rosszakat, mert részvéttel van irántunk, és reméli, hogy szeretetével jobbá teheti őket. Krisztus vérével megváltott lelket lát bennük. Imádkozik a bűnösökért, és azt mondja Krisztus Urunknak: „Istenem, ne engedd elveszni ezeket a szegény lelkeket!”

Az ilyen emberek jutnak majd a mennybe. És hogy csalódnak majd az utolsó napon, akik most soknak gondolják magukat, mert mindenféle ájtatosságot végeznek, közben pedig tele vannak gyötrelemmel az állandó gyűlölet és irigykedés miatt!..

Nekünk csak a sátánt, a bűnt és önmagukat kell gyűlölnünk.

Legyen bennünk Szent Ágoston szeretete, aki ujjongott magában, amikor erényes embert látott: „Legalább ő kárpótolja Istent az én kevés szeretetemért.”

Egy nemes ember, amikor az erdőn ment keresztül, találkozott szülei egyikének gyilkosával, Már többször megfogadta, hogy bosszút áll, és most a gyilkos láttára kihúzta a tőrét. De az térdre vetette magát és könyörgött: „Az Isten szerelmére, bocsáss meg nekem!”– Isten nevét nem szentségtelenítheti meg gyílkossággal; – Másnap a templomban ezt mondta a jó Istennek: „Ugye, mert én megbocsátottam, te is meg fogsz bocsátani nekem?” – Volt ott egy nagy feszület, és Aki rajta függött, beleegyezően intett fejével.

Egy ember, akit igazságtalan vád alapján börtönbe vetettek, mert állítólag elhajtotta valakinek a nyáját, megtörten így szólt magában: „Igaz, hogy nem vagy vétkes a lopásban, aelyről vádolnak, de nem emlékszel-e, hogy kihúzhattad volna a vízből azt az embert, aki megfulladt, és nem tetted?… Lásd, ezért szenvedsz most.

(119-126.o.)

„Vannak emberek, akik nem szeretik a jó Istent, nem imádkoznak, de jól megy a sorsuk. Ez rossz jel! Sok rossz mellett tettek valami jót is. Az Úr ebben az életben fizeti vissza nekik.” (11.o.)

„A fájdalom nagy tanítómester”

A beteg lélek meggyógyításának egész művészete abban rejlik, ha egyáltalán nem fordítunk figyelmet a betegségeire, és egy cseppet sem vagyunk elnézőek, hanem azonnal levágjuk, lemetsszük őket; ha a gőg lett úrrá rajtad – minél előbb alázkodj meg a földig; ha elfogott a fukarság – hamar légy bőkezű; ha a pénzsóvárság kerített hatalmába – tüstént dicsérd a nincstelenséget, s arra legyen gondod. Ha más betegség támadt meg – ne légy elnéző iránta, ne melengesd, hanem üsd és törd össze!”

A fájdalom nagy tanítómester; a fájdalmak feltárják előttünk gyöngeségeinket, szenvedélyeinket, a bűnbánat szükségességét; megtisztítják a lelket, kijózanítják, ahogyan egy részeg is kijózanodik; lehívják a lélekre a kegyelmet, meglágyítják a szívet, beleültetik a bűntől való elfordulást, megerősítik a hitben, a reményben és a jó cselekedetekben.”

„Micsoda mély sebtől, miféle halálos sebesüléstől, a bűn milyen gyilkos leheletétől szabadít meg bennünket a mennyei orvos, az Úr Jézus Krisztus, aki eljött hozzánk! Ki érheti fel ezt ésszel? Senki sem. Csupán részben, saját tapasztalatunk alapján látják némelyek a szakadék mélységét, amelybe a bűn által zuhantunk: a jóra való gyöngeséget, a szívünkbe befészkelődött rossz vagy a bűn erejét. Ámde ezt is az elsötétült szívünket megvilágosító Isten kegyelme teszi láthatóvá számunkra. Az ember természetes értelmével nem látja ezt, ezért nem látja, és nem érzi a megjavulás szükségességét, s nincs ereje ehhez a megjavuláshoz és megújuláshoz.”

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban, 44-45.oldal

„Szent ember volt, imája a kősziklát is megtörte.”

Részlet Athoszi Jerondasz Paisziosz: Kappadokiai Szent Arszeniosz (1840-1924) , 45-48.oldal

„Éjszaka, a kántor Prodromosszal titokban küldött a szerencsétlen családoknak proszfórákat. Lustának sose adott. Egy napon, egy lusta és részeges ember ment Árszeniosz Atyához proszfórát kérni. Az Atya a kellijében volt és egy árpa lepényt adott neki:

− Én ilyet eszek.

A lusta nem fogadta el, hanem proszfórát követelt. Akkor az Atya szigorúan így szólt:

− Nem szégyelled magad, negyvenöt éves, jó erőben lévő legény vagy, ülsz egész nap, ördögien gondolkozol, berúgsz és kéregetsz?

Utána szólt a kántor Prodromosznak:

− Menj a Templomba, fogjál három−négy proszfórát és vidd el a folyóhoz, és ha odamegy a naplopó, add neki azokat!

A lustának pedig, − hogy rozsdás gépezetét beindítsa − azt mondta:

− Menjél a folyóhoz és ott vedd át a kenyereket, de fogjál halakat is, amik bőven vannak!

Sajnos a naplopó lusta volt elmenni, de ami még rosszabb, hogy a faluban járkálva mondogatta:

− Ez a Hádzefendisz nagyon fukar, nem ad proszfórát, pedig nem is eszi meg. Hagyja megkukacosodni és utána zsákszám dobáltatja a Prodromosszal a folyóba, ahelyett, hogy szétosztaná.

Persze, az Atya még örült is, ha igazságtalanul vádolták. Ez nagyon segítette őt, mivel szándékosan is különcködött, hogy elkerülje az emberek dicséretét.

Annak ellenére, hogy ilyeneket is tett, az Eparchia (egyházkerület) összes lakója, Keresztények és még törökök is, Szentnek tartották.

D. Lukopulosz, „A Fárászaiak hitélete“ című tanulmányának 54. oldalán a következőket írja, Elizabet Koszkeridu előadását idézve:

„ Volt a falunkban egy legény, aki tanár lett és aztán pap….. Mindig virrasztott, imádkozott és sokat böjtölt…. Szent ember volt, imája a kősziklát is megtörte. Ha valaki megbetegedett, ő állt melléje és leborulva kérlelte az Istent….. A neve Hadzi Efendisz.“

Nagy emberbarát volt az Atya, magával azonban igen szigorú. Nagy szeretettel esdekelt és böjtölt azokért is, akik erre nem voltak képesek.

Lelki Atyaként, általában nem büntetést szabott ki az embereknek, inkább rávezette őket, hogy a maguk jószántából kérjenek valamilyen aszkétikus feladatot.

Néha arra indította őket, hogy adakozzanak vagy más jócselekedet tegyenek. Ha látott egy megszállott vagy béna gyermeket és rájött, hogy a szülők az okozói, akkor miután meggyógyította a gyermeküket, figyelmeztetésül, megfelelő lelki gyakorlatot szabott ki számukra.

Egyszer vittek a Hádzefendiszhez egy béna gyermeket. Először olvasott neki és amint meggyógyította, kiszabta a lelki gyakorlatot szüleinek. Karizmájából kifolyólag ugyanis megállapította, hogy ők voltak az okozói, annak, hogy bénán született.

Máskor egy megszállottat hoztak elé Szinaszószból. Az Atya, amint meglátta, mondta a szülőknek, hogy azonnal oldják el. Ők azonban féltek eloldozni, ezért az Atya ismét rájuk szól:

− Oldjátok el gyorsan!

Ekkor a megkínzott gyermek rokonai mondták:

− Áldásod legyen rajtunk, Hádzefendisz, de a fiú bolond és bánt majd bennünket. Mindnyájan rettegünk tőle, azért láncoltuk meg.

Ő azonban mondta nekik:

− Oldjátok el és ne féljetek!

Ahogy kioldozták, azonnal eltávozott a démon, a fiú jól lett és leült Árszeniosz Atya elé, mint egy kezes bárány. Az Atya a szülőknek kiszabta, hogy negyven napig böjtöljenek, úgy mint a Nagyböjtben, mivel megállapította, hogy ők voltak az okozói, hogy a gyermek meggszállottan született és ráadásul szándékosan hagyták éhezni, hogy kimerülten könnyebben tudják féken tartani, így igazságtalanul gyötörték az ártatlan teremtést.

A proszfóra felajánlást jelent. Így nevezik a hívek által hozott kenyeret, melyből a pap részecskéket vesz ki a Szent Áldozáshoz. A maradékot megáldja és a Szent Liturgia (Istentisztelet) végén szétosztja.

Az aszkézis lelki gyakorlat. Lehet böjtölés, virrasztás, leborulások és imádságok

Karizma, görögül harizma. Jelentése, kegyelmi ajándékként kapott, különleges képesség.

A teljes könyv itt olvasható: http://docplayer.hu/4568169-Kappadokiai-szent-arszeniosz.html

„Ez az egyedül autentikus keresztény öröm.”

Az értékes öröm a fájdalom bélyegét viseli

„Az igazi öröm nem hiteles, csak ha a fájdalmon keresztül érjük el – nem az alatt, nem attól balra, jobbra vagy fölötte, hanem rajta keresztül. Ez az egyedül autentikus keresztény öröm. Minden egyéb öröm a fájdalom palástolása, menekülés, elutasítás. A vallásban sok az elutasítás. A jól ismert struccpolitika ez: tegyünk úgy, mintha nem is történne. Az Úr nem erre hív bennünket; ez nem a teljes húsvéti misztérium. Ez nem az a misztérium, amelynek Jób itt engedelmeskedik: „Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? – Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával” (Jób 2,10). Újra bebizonyítja, hogy a Sátán tévedett.”

Részlet Richard Rohr: Jób és a szenvedés misztériuma, 66.oldal

„Aki felvette a szolgaalakot, az nem nézi le a szolgákat”

Részletek a Jeruzsálemi Szent Kürillosz: Tizenötödik katekézis, a megkeresztelendők számára élő szóban Jeruzsálemben megtartva arról: és eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége (175-178.oldalakon)

Ki lehet olyan boldog, mint az, akit akkor Krisztus barátjának találnak? Az ily dicsőséges Király nem nézi le szolgáit, akiknek testőrei az angyalok, aki az Atya tróntársa. Ám nehogy összekeveredjenek a választottak az ellenséggekkel, elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik választottait a négy égtájról. Az, aki még Lótot sem nézte le, bár ő csak egy volt, hogyan nézné le a sok igazat? Akkor azt mondja a felhők kocsiján szállítottaknak és az angyalok által összegyűjtötteknek: Jöjjetek, Atyám áldottai!(Mt 25,34)

Ezt mondhatja valaki a jelenlévők közül: Szegény vagyok, vagy tán éppen akkor ágyban fekvő beteg leszek, vagy úgy ér el, mint a malomban őrölő asszony. Akkor sem fognak átnézni rajtunk? Bízzál ember! A bíró nem személyválogató. Nem látszatra, nem szóbeszéd alapján ítél (Iz11,3). Nem kedvez a művelteknek a képzetlenek kárára, sem a gazdagnak a szegény hátrányára. Mégha a mezőn leszel is, felvesznek az angyalok. Ne gondold, hogy felveszik a birtokosokat, a napszámosokat otthagyják. Lehetsz szolga, szegény, nem kell aggódnod, Aki felvette a szolgaalakot (Fil 2,7), az nem nézi le a szolgákat. Lehetsz ágyat nyomó beteg, meg van írva: Ahol ketten lesznek egy ágyon, az egyiket felveszik, a másikat otthagyják (Lk 17,34). Légy férfi vagy nő, ha a malomban kell ülnöd, nem fog elmenni melletted az, aki bátran kivezette a foglyokat. Aki kihozta Józsfete a börtönből és a királyságig emelte, téged is ki fog váltani szorongattatásaidból a mennyek országába. Csak legyen bizalmad, csak dolgozz, csak küzdj készségesen. Semmi nem megy veszendőbe neked.

Fel van írva minden imádságod és zsoltározásod, fel van írva minden irgalmas cselekedeted, fel van írva minden böjtöd, fel van írva minden szépen és jól megtartott házasság, fel van írva minden Istenért teljesített megtartóztatás. A felírtak közül az első koszorúk a szüzességért és a tisztaságért járnak, és úgy fogsz ragyogni mint az angyal.

Ám ahogy szívesen meghallgatod a kellemes mozzanatokat, neheztelés nélkül hallgasd meg az ellenkezőket is. Fel van írva minden kapzsiság, fel van írva minden paráznaságod, fel van írva minden esküszegésed, káromkodásod, méregkeverésed, lopásod és gyilkosságod. Mindezeket később is felírják, ha most már megkeresztelésed után ugyanezeket elkövetted. Mert az előzőket kitörölték.”

„Félelmetes az ítélet, és rettegést vált ki az, amit hírdettek róla. Kész van számunkra a mennyek országa, és kész az örök tűz. Azt kérdezheti valaki: Hogyan meneküljünk meg a tűztől? És hogyan jussunk be a királyságba? Ezt mondja: Éheztem, és ennem adtatok (Mt 25,35). Tanuld meg az utat. Ez nem képes beszéd, hanem meg kell tenni a mondottakat. Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, vándor voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és felkerestetek (Mt 25,35-36). Ha mindezeket megteszed, akkor vele fogsz uralkodni, ha nem teszed meg, elítélnek.

Már most fogj hozzá ezek cselekvéséhez és tarts ki a hitben, nehogy a balga szüzek mintájára, mert akkor akarsz olajat vásárolni, kizárjanak (Mt 24,1-13), Ne bízd el magad azért, mert kezedben van lámpásod, hanem égve őrizd meg. Világoskodjanak jócselekedeteitek az emberek előtt (Mt 5,16), hogy miattad ne káromolják a Krisztust. Viseld a romolhatatlanság jócselekedetekből szőtt illő öltözetét, és ami Istentől kapsz, hogy gazdálkodj vele, azzal hasznosan bánj. Javakat bíztak rád? Gazdálkodj vele becsületesen. A tanítás szavát bízták rád? Végezd jól. Képes vagy hallgatóid lelki javának gyarapítására? Tedd szorgalmasan. A jó gazdálkodásának számos kapuja van. Csak közületek egy se kerüljön az elvetésre, hogy bizalommal találkozhassunk örök Királyunkkal, Krisztussal, aki uralkodik mindörökké. Mert mindörökké uralkodik, aki ítél élőket és holtakat, miután meghalt élőkért és holtakért. És így mondja Pál is: Krisztus azért halt meg és támadt életre, hogy uralkodjék holtakon és élőkön (Róm 14,9).

“Munkád apránként halad előre, és te nem csüggedsz el.”

Fiam, mindennap csak annyi munkát végezz, amit fekvő testhelyzetben meg tudsz tenni, így a munkád apránként halad előre, és te nem csüggedsz el.” Amikor a fiatal hallotta ezt a tanácsot, megfogadta, és rövid idő alatt megtisztította és művelésre alkalmassá tette a mezőt. „Tégy így testvérem, tedd apránként a munkádat, és soha nem kedvetlenedsz el.”

Részlet Marco La Loggia -Émilie Pécheul: Ezek ám a terapeuták! A sivatagi atyák lelkivezetése című könyvből

“A betegséget választottam”

Szent öregek mondásai

Thébai József

Thébai József abba mondta: „Három dolgot becsül meg az Úr: Ha az ember beteg, és ráadásul kísértések támadnak rá, ám ő hálásan fogadja azokat. A második: Ha valaki minden munkáját tisztán végzi az Isten előtt, és semmi emberi szempontra sincs tekintettel. A harmadik pedig: Ha valaki aláveti magát lelkiatyjának, és mindenben lemond saját akaratáról. Ennek gyönyörű koszorúja van. Én azonban a betegséget választottam.”

A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás:https://hd.gorogkatolikus.hu/ április 30.