„Nem a legnagyobb hanyatlás korszakait kell mintának venni a történelemből.”

Beszélgetés (1988-ban) athoszi Paisziosz atyával arról, hogy a bűn divattá vált.

Az embernek az a gazda fizet, akinek szolgált. Ha a bűnnek szolgálunk, akkor az ördög fog velünk elszámolni. Ha a jót tesszük, a jónak szolgálunk, akkor Krisztus fizet meg nekünk.

– Atya, azt hallottuk, hogy valakinek azt mondta, hogy háború lesz. Ez igaz?

Én magam nem mondtam semmit, de az emberek mondanak mindenfélét, ami az eszükbe jut. De még ha tudnék is valamit – kinek beszélhetnék erről?…

– Atya, a háború nagy barbárság!…

– Ha az emberek nem éltetnék a bűnt, akkor nem jutnának el ilyen barbárságig. De még nagyobb barbárság az erkölcsi katasztrófa. Az emberek lélekben és testben is szétesnek. Egy ember ezt mondta nekem: „Az emberek Athént dzsungelnek nevezték el, de senki nem távozik ebből a dzsungelből. Mindenki csak beszél: dzsungel! De mindenki ebbe a dzsungelbe igyekszik”. Hogy hova jutottak az emberek! Az állatok szintjére. Tudja, mint az állatoknál: először bemennek az istállóba, ürítenek, vizelnek, majd a trágya kezd felbomlani, meleg, és az állatok ettől felmelegednek. Jó nekik az istállóban és nem akarnak sehová sem távozni onnan.

Azt akarom mondani, hogy az emberek is így élik mega bűn „melegségét” és nem akarnak kilépni belőle. Érzik a bűzt, de nem akarják elhagyni a meleget. Ha az istállóba kívülről lép be valaki, akkor nem bírja elviselni a bűzt. A másik azonban már megszokta, állandóan az ólban él, a bűz már nem nyugtalanítja.

– Atya, egyesek azzal mentik fel magukat, hogy ez a bűnös élet nem napjainkban kezdődött.

Nézd meg, – mondják – hogyan éltek az antik Rómában!…”

– No persze, de Rómában bálványoknak hódoltak, pogányok voltak. Pál apostol a rómaiaknak írt levelében azokhoz a pogányokhoz fordul, akik már megkeresztelkedtek, de még nem hagytak fel a rossz szokásaikkal (vö. Róm. 1, 24-32). Nem a legnagyobb hanyatlás korszakait kell mintának venni a történelemből. Ma a bűn divattá vált. Csak gondoljunk bele – hiszen orthodox nép vagyunk, – hogy hová süllyedtünk! Más népekről nem is szólva… De a legrosszabb, hogy a mai emberek, akik tömegesen csábulnak el a bűn által, látván, hogy valaki nem követi az idők szellemét, nem bűnözik, él még benne a jámborság, azt maradinak, retrográdnak nevezik. Ezeket az embereket dühíti, ha valaki nem követi őket a bűnben. A bűnt fejlődésnek tartják. Ez pedig a legrosszabb. Ha a mai, bűnben élőemberek legalább elismernék ezt, akkor Isten kegyelmezne nekik. De ők igazolni akarják azt, amit nem lehet igazolni és dicshimnuszokat zengenek a bűnnek. A bűnt fejlődésnek tartani és azt mondani, hogy az erkölcsnek már lejárt az ideje – ez mindenek előtt a Szent Lélek elleni legnagyobb bűn. Ezért ha valaki a világban él, és törekszik a jóra, védelmezi élete tisztaságát, annak nagyon nagy értéke van. Az ilyen emberekre nagy jutalom vár.

A régi időkben a romlott vagy részeges ember még a piacra is szégyellt kimenni, mert az emberek kinevették volna. Ha az asszony félrelépett volna, akkor még az orrát is félt volna kidugni a házból. Elmondhatjuk, hogy ez a bűnt visszatartó valamiféle erő volt. Ma pedig ha az ember helyesen él, mondjuk egy leány tisztaságban él, akkor azt mondják róla: „Hogy kerül ez ide? A holdról?” Egyáltalán: régen ha a világi ember bűnt követett el, akkor szegény szenvedett, bűntudata volt, átélte bűnös voltának érzését, és egy kicsit alázatosabbá vált. Nem nevették ki azokat, akik szellemi életet éltek, ellenkezőleg: szerették őket. Napjainkban pedig azok, akik bűnöznek, nem érzik át bűnös voltukat. Hiányzik a másik iránti tisztelet is. Minden le lett tarolva. Ha az ember nem a világ szerint él, akkor a bűnösök nevetség tárgyává teszik, gúnyt űznek belőle. Az embereket kínozza a lelkiismeretük. Franciaország – ez nem valamiféle fejlődőország, számos más ország előtt jár. Ennek ellenére az elmúlt években (A beszélgetés 1988-ban hangzott el) nyolcvanezer francia tért át az iszlámra. Miért? Azért mert divattá vált náluk a bűn, de kínozza őket a lelkiismeretük, és szeretnék azt megnyugtatni. Az ókori görögök, hogy igazolják szenvedélyeiket, kitalálták az isteneket. Ugyanezt teszik a franciák is: olyan vallást keresnek maguknak, amely igazolná a szenvedélyeiket, hogy ne kínozza őket tovább ez a kérdés. Az iszlám, mondhatjuk, kielégítőa számukra: annyi feleséget vehetsz, amennyit akarsz,a másvilágon ez a hit pedig gyönyöröket ígér – érintetlen természet, tej – amennyit akarsz, méz – mint a tenger. Ha pedig az elhunytat halála után meleg vízzel lemossák, akkor mintegy megtisztul a bűneitől, bármennyi és bármilyen nagyok legyenek is azok. Tisztán mennek Allahhoz! Hát mi kell még ide? Hiszen minden olyan egyszerű! De a franciák még sem találják meg a nyugalmat. A belsővilág felé törekednek, de nem találják meg, mert a szenvedélyeket nem lehet igazolni.”

Forrás:https://adoc.tips/boldog-emlek-paisziosz-sztarec-bneinkkel-jogot-adunk-az-rdgn.html

„Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.”

Bibliai gondolatok vízkereszt utáni vasárnap (Január 10.)

Ef 4,7-13

Atyámfiai! A kegyelmet mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ezért mondja az Írás: »Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.« Az pedig, hogy »felment«, mi mást jelent, minthogy le is szállt a föld alsó részeire? Aki leszállt, ő az, aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. És ő maga tett meg némelyeket apostolnak, némelyeket pedig prófétának, másokat meg evangélistának, ismét másokat pedig pásztornak és tanítónak, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése végett, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, melynek mértéke Krisztus teljessége.

Mt 4,12-17

Abban az időben, amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tenger melletti Kafarnaumba, Zebulun és Naftali vidékére, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit Izajás próféta által mondott: „Zebulun földje és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.” Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!”

Nisszai Szent Gergely főpap emlékezetére (Jan.10)

Mt 5,25c-5,12

„Csapatostul kísérték, Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. 5 1A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, 2ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

3„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 5Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 6Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 7Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. 9Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 10Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.”

Az ima megvilágosítja az embert. Porfíriosz atya hangsúlyozta ezt a következő példával: „Van valahol egy elektromos generátor, és van egy lámpa a szobában, ha azonban nem használjuk a kapcsolót, sötétben maradunk. Ezzel azt akarom mondani, hogy létezik Krisztus és van a lelkünk. De ha nem fordítjuk el az imádság kapcsolóját, a lelkünk nem látja majd Krisztus világosságát, és az ördög sötétségében maradunk.

Részlet Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!”, 33.o.

„Akik nem vizsgálják önnön lelkiismeretüket, nem forgathatják haszonnal a lelki írásokat”

„Paisziosz atya különösen hangsúlyozta a lelkiismeret szerepét a lelki életben: „A lelkiismeret Isten legelső törvénye, amit mélyen az ősszülők szívébe vésett, s azt mintegy fénymásolatként kapja mindenki a szüleitől, amikor a világra jön. Azoknak, akiknek a mindennapos önvizsgálattal sikerült lelkiismeretüket kifinomulttá tenniük, immár idegeneknek érzik magukat ettől a világtól, a világiak pedig furcsálják érzékeny viselkedésüket. Akik azonban nem vizsgálják önnön lelkiismeretüket, nem forgathatják haszonnal a lelki írásokat, az atyák útmutatásaival sem mennek semmire, de még Isten parancsolatait sem lesznek képesek megtartani, mivelhogy érzéketlenné váltak.”

Részlet Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!”, 58.o.

Jézus Krisztus körülmetélésének ünnepe és Nagy Szent Bazíl főpap emlékezete – Január 1.

A lélek olyan szántóföld, amely gondos művelést igényel

Én pedig ezt mondom bővelkedésemben (amikor jól voltam): Nem fogok ingani mindörökké” (29,7)

Ahogyan a városokban bőségnek azt nevezzük, amikor a piacon bőven van árú, és egy földterület bőségén azt értjük, hogy bő termést hoz, úgy van a lélek bővelkedése is, amikor mindenféle jótettel van tele. Ehhez persze először gondosan meg kell művelnünk, s azután az égből is bőséges csapadéknak kell megáztatnia ahhoz, hogy harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termést hozzon (vö. Mt 23,8) és elnyerje annak áldását, aki ezt mondta: „Áldottak a te csűreid és dagasztóteknőd” (Mtörv 28,5). Csak aki tudatosan szilárd, az mondhatja el teljes meggyőződéssel és határozottsággal, hogy semmilyen akadály nem térítheti el ettől, akárcsak a „telt mező”, amelyet az Úr megáldott.”

Részlet Nagy Szent Bazíl: Zsoltárkommentárok, 89.o.

91 (90). ZSOLTÁR: ISTEN VÉDŐSZÁRNYA ALATT

91 1Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, 2az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom! 3Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. 4Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. 5Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; 6sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. 7S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. 8Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. 9Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. 10Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. 11Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. 12A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. 13Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. 14„Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. 15Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. 16Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet.”

„Legalább őrizd meg lelkiismertedet minden gonosztól felebarátoddal szemben”

„Egy testvér megkédezte József abbát: „Mit tegyek? Hiszen sem a bajt nem tudom elviselni, sem pedig munkálkodni nem tudok és szeretetet adni.”

Erre azt mondta az öreg: „Ha ezek közül egyet sem tudsz megtenni, legalább őrizd meg lelkiismertedet minden gonosztól felebarátoddal szemben, és üdvözülni fogsz!”

Részlet A szent öregek könyve, Panephói József abba, 163.o.

„Az Üdvözítő pedig, hogy mindenkinek megmutassa az asszony hitének az állhatatosságát, úgy tett, mintha nem hallaná.”

„Amikor hozzád a kegyelem, tiszta imádságot érzel; az elme, a szív imáját érzed. Amikor a Szent Lélek elhagy büszkeséged és lustaságod miatt, megint elesel, elméd ismét a világban kószál nyugtalanul. Aztán ismét felemel, egészen addig, amíg megtanulsz ezen az úton járni, és megállsz saját lábadon. És így látva Isten, hogy a lelkünk imádkozni akar, lassan-lassan vezeti az ima különböző fokaira. Amikor az ember már tud imádkozni, nincsen szükség arra, hogy valaki kézen fogja. Ekkor már nem tudja az ember, hogy az igazi ima, szívében található, Jézus Krisztussal egyesülve.

Tehát illik, hogy úgy imádkozzunk, ahogy csak tudunk. Egyszer szájjal, máskor elmével, ismét máskor szívvel, vagy még a szív imáját is felülmúlva. Akit az ima többi fokozatára is méltóvá tesz Isten Kegyelme, ahogyan már mondottam, – az önmagától működő ima, a látó, az elragadtatás, vagy ámulat imája, egészen a lelki imáig – nagy kegyelmet kap Istentől; azt azonban nem tudom, hogy valaki nemzetségünkből eljut-e erre a szintre. Ezt egyedül csak Isten tudja. Lehet, hogy létezik ilyen ember, egy elrejtett barlangban, vagy valahol a hegyek között, vagy ki tudja merre, ez egyedül az Úr titka. Az ilyen ember, egy tűzoszlop, amikor imádkozik, olyanná válik, mint az öreg remete az Az Atyák könyvében: tűzoszloppá!

De mi, csak imádkozzunk úgy, ahogyan tudunk, mert láttuk, hogy az Üdvözítő nem felejtkezett meg a kánaáni asszony imájáról sem (Mt 15,22-28). Ő, szegény, még csak zsidó sem volt. Főníciai származású volt, Tírusz és Szidon környékéről. A főníciaiakról pedig tudjuk, hogy pogányok voltak. De ő is hallotta, hogy az Üdvözítő csodákat tesz, ezért eljött hozzá. Mikor látta, hogy sok ember áll Krisztus körül, kiabálni kezdett hozzá: Könyörülj rajtam, Dávid Fia; leányom ördöngős!

Mert megtanulta a pogány asszony a zsidóktól, hogy hogyan kiáltson Krisztushoz. Még azt sem tudta, hogy mi a neve Jézusnak. „Kiálts bátran, asszony!” De ő szegény úgy kiáltott, mint egy bánatos anya. Leányát már sok éve kínozták az ördögök, mert leánya ördöngős volt. Magára vette leánya szenvedését, mert hallod mit kiáltott: Irgalmazz nekem Uram, mert leányom ördöngős! Nem azt kiáltotta, hogy: „Irgalmazz Uram, az én leányomnak!” Azaz, ha leányomnak irgalmazol, akkor nekem irgalmazol.

Tehát teljesen leánya bőrábe bújt, és tiszta szívvel imádkozott gyermekéért. Az Üdvözítő pedig, hogy mindenkinek megmutassa az asszony hitének az állhatatosságát, úgy tett, mintha nem hallaná. Hallottad mit mondott először: Nem küldettem, csak Izrael háza elveszett juhaihoz. Mintha azt mondaná: „Te főníciai, te pogány; nem érted jöttem a világra!” Ekkor az asszony még hangosabban kiáltotta, mire az apostolok megsajnálták őt: Uram, szabadítsd meg őt, mert utánunk kiáltozik! Látták ugyan is, hogy szíve mélyéből fakadó könnyekkel kiált. De az Üdvözítő még egyszer próbára teszi: Nem jó elvenni a fiak kenyerét, és a kutyáknak adni.

Kutyává tette! Érttitek? De az asszony ezt nem vette rossz néven. Ő imája forróságában, mindenen túltette magát. Ezért azt mondta: „ Uram, igaz, hogy én kutya vagyok – azaz nem izraelita, hanem pogány vagyok – de a kutyák is esznek a morzsákból, melyek lehullanak gazdáik asztaláról.

Azaz, „még ha kutya is vagyok, de legalább egy morzsát adj nekem, mert nem nyújtom ki kezem az urak asztala felé.” Akkor azt mondta neki az Üdvözítő: Ó, asszony, nagy a te hited! Legyen úgy, ahogy akarod! És még abban az órában meggyógyult leánya. Láttátok az imáját? Láttátok a hitét? Nem sok szóval imádkozott, de szívből tette azt!”

Részlet Cleopa Atya szól hozzánk című könyvből, 76-78.oldal

„Nehéz próbatétel részesei lettünk”

Kocsis Fülöp: Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre, hátha ez a mostani helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük nekünk küldött ajándékait.

Lázin Miklós András
2020. december 1. kedd. 4:49

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20201201-nehez-probatetel-reszesei-lettunk


“Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr, a bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre – mondta lapunknak Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája.

Az igazi baj az, ha a reményt veszítjük el – hangsúlyozta a görögkatolikus püspök.

– Tavasszal azt mondta nekünk, a járvány Isten üzenete. Ez ügyben számított ilyen hosszú kommunikációra?

– Szerintem nem vagyok egyedül, aki reménykedett abban, hogy nem lesz ennyire hosszan tartó ez az üzenet. Akkor jobban meg voltunk rémülve, és általánosságban abban bíztunk, hogy a sokkon hamar túljutunk. Most meg azt látjuk, hogy a nyakunkon maradt. Minél jobban ráébred az ember a saját esendőségére és kiszolgáltatottságára, annál világosabb lesz számára, hogy függ valakitől. Ezért is volna ez jó lehetőség az Istenhez fordulásra, de úgy tűnik, továbbra is kevesen ébrednek föl.

– Miként látja a hívek megértési és tűrőképességét?

– Szomorú, de szerintem a templomba járó keresztények jó része is még mindig csekélységeken problémázik. Kellemetlen a maszk viselése, belefáradtam a képernyőkapcsolatokba, be vagyok zárva a lakásomba, mi lesz a munkahelyemmel – ilyen kérdésekkel bajlódunk. Tehát nem az Istenre figyelve élünk, hanem a világ dolgai lebegnek a szemünk előtt, ezek állnak figyelmünk középpontjában. Méltatlankodunk, ha nem úgy halad a sorsunk, ahogy mi azt korábban szépen elképzeltük. Pedig a helyzet fordulhat akár sokkal rosszabbra is. De nem ez a baj, hanem az, ha a reményt veszítjük el. Hiszen éppen a remény és a bizalom erősíthet meg minket abban, hogy nincs mitől félni.

– De van mitől félni…

– Sokan azt hiszik. Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr. Azzal nem jutottak volna előre. A bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre. Ma sok ember gondolkodásában mi az első? Kellemetlen a maszk? Igaz. Sokan meghalnak? Ez is fájdalmas valóság! Az orvosok és az ápolók rettentően leterheltek? Igen, leginkább ők állnak a frontvonalban. De ez még nem a világ vége! Egy nehéz próbatétel részesei lettünk, mi azonban az élet kényelmeihez ragaszkodva még mindig nem merünk Istenre hagyatkozni.

– A vírusidőszak felfogható egyfajta böjtnek?

– Pontosan. A karácsonyi böjti időszak kicsiben ezt jeleníti meg. Önként lemondok a számomra kedves javakról és ételekről, ezáltal még jobban megnyílok Isten felé. Ez a lelki nyitottság, belső szabadság kell ahhoz, hogy lássam, mi a feladatom a világban. Ennek eredménye az is, hogy világosan látom, nincs mitől félnem.

– Ön szerint a jelenlegi válság összerántja vagy szétzilálja a görögkatolikus egyház híveit?

– Azért vagyok, hogy a rám bízott népes nyájat még inkább Istenhez vezessem.

– Elnézést, de ez eléggé dodonai feleletnek tűnik.

– Arra céloztam, hogy azt nem tudom, mi lesz, csak azt, hogy mit kell tennem. Nemrég tartottunk egy részben személyes, részben virtuális összejövetelt az egyházmegye papjaival. Öröm volt látni a papjaim lelkesedését, hogy ők is érzik, van feladatunk bőven. Sok szempont alapján összegeztük, mit kell tennünk azért, hogy a ránk bízott evangéliumi üzenet eljusson a hívekhez. Azt remélem, hogy erőteljesebbé váló hangunkat meghallja, ha nem is a tízmillió magyar, de a háromszázezer görögkatolikus mindenképp. Mindent megteszünk azért, hogy ne a szétzilálás, hanem a megerősödés korszaka következzék.

– Többen „járnak” online templomba, mint tavasszal?

– Nehéz ezt számszerűsíteni. Elég sokan követik a szertartásainkat. Ugyanakkor az, hogy egy főpapi üzenetet vagy egy online liturgiát hányan követnek és lájkolnak, nem ugyanaz, mint hogy az otthonokban hányan imádkoznak.

– Mennyire érinti a papságot a fertőzés?

– Sajnos a napokban két idős atya is elhunyt, és az egyházmegyénkben további atyák is érintettek a fertőzéssel. Mivel sok papfeleség iskolában tanít, óhatatlanul hazaviszik a koronavírust, így e pillanatban is többen vannak karanténban. Jelenleg még képesek vagyunk helyettesítéssel vagy az interneten végzett liturgiákkal rendezni a helyzetet. A szabályok ránk is vonatkoznak, be is tartjuk azokat, de nem az az egyetlen célunk, hogy betartsuk és betartassuk az egészségügyi szabályokat.

– Pontosabban?

– Az is rossz, ha elkapjuk a betegséget, de még rosszabb, ha nem kapjuk meg a szentségeket, ha a híveink nem részesülhetnek az Istentől nekünk nyújtott megerősítésekben.

– Mi a helyzet a betegek kenetével? Az személyes kontaktust kíván.

– A pap természetesen nem teheti meg, hogy magára hagyja a beteg embert. Azt mindig tudnunk kell, ha koronavírusos beteghez kell mennünk, de őket is el kell látnunk a megerősítő szentségekkel. Persze ebben is vannak sajátos megoldások. A betegek szentségében a beteg testét szentelt olajjal kell megkenni. Minthogy azonban a fizikai érintést kerülni kell, erre most más megoldást kell találnunk. Volt olyan eset, hogy az intenzív osztályon fekvő betegnél a pap az üvegfal mögött énekelte a szertartást, a szentelt olajjal való megkenést pedig egy pálcára tett vattával az ápolónővér végezte el.

– Többen kérik mostanában a betegek kenetét?

– Év végén lesz statisztikai összesítés, de szerintem nem nőtt lényegesen ez a mutató.

– Gondolkodott már a karácsonyi és adventi szentbeszédek tartalmán?

– A bizalmat és a figyelmet mindenképpen meg fogom említeni. Óriási az arányeltolódás! Hiszen számtalan egyéb dolog is van, nem csak a koronavírus, mégis ez uralja az életünket. Naponta követjük, hogy a járványban hányan hunytak el, de az abortált magzatok hatalmas számát senki sem jegyzi – számomra ez is mutatja, hogy még mindig nem sikerült megragadnunk Istennek a jelenlegi válsághelyzet révén küldött üzenetét. Úgy nem lehet imádkozni, azaz Istenre figyelni, hogy közben az ember agya folyton másfelé kalandozik. Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre. Ezt az imádságban gyakorolhatjuk leginkább. Mert ha az imám szétcsúszik, akkor a világ dolgaiban is elveszek. A karácsonyi készület fontos része lesz a figyelem–fegyelem–kegyelem hármassága. Ahhoz, hogy figyelni tudjak Istenre és a világba küldött üzeneteire, fegyelem kell. Ezt az összeszedettségemet áldja meg majd az Isten gazdag kegyelemmel. Karácsonykor sok ajándék van, de valójában maga a karácsony az ajándék. Ingyenes ajándék, mégis sokat kell tennem érte, hogy valóban az enyém lehessen. Hátha ez a mostani, nehéz helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük Isten nekünk küldött ajándékait.”