“A szenvedélymentesség nem más, mint az elme belső mennyországa”

„Mert az én elgondolásom szerint a szenvedélymentesség nem más, mint az elme belső mennyországa, mely a démonok gaztetteit már gyerekes csínyeknek tekinti.

Tulajdonképpen az mentes tehát a szenvedélyektől, és erről ismeri meg az ilyet, aki romlatlanná tette testét, elméjét pedig a teremtmények fölé emelte, minden érzékét annak alávetette, és az az Úr színe elé állítva erejét meghaladó szolgálattal mindig csak feléje halad. Némelyek viszont így határozták meg a szenvedélymentességet: A lélek föltámadása a teste előtt. Mások pedig: Isten tökéletes ismerete, melynél csak az angyaloké különb.

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 225.oldal

„A lélek minden Isten dicsőségére végzett cselekedet és gondolat által Istennél van.”

A Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról

Gondolatok a kis filokáliából, Egyiptomi nagy Makáriosz (390)

A Lelki Beszédekből (1)

“A kereskedők azt keresik az egész világon, hogy hol tehetnek szert haszonra. Így igyekeznek a keresztények is a Szentlélek erejével az erények köteléke révén összegyűjteni a világszerte kóborló gondolataikat. Ez a legszebb és legigazibb hivatásuk. A Szentlélek erejének van meg ugyanis az a hatalma, hogy a szívet, melyet szétzilál az egész világ, egyesítse az Isten szeretetében, hogy így az örökkévalóságra irányítsa.

Nem szükséges semmiféle hagyományos szokással kezdenünk az imádságunkat: sem meghatározott testtartással, hallgatással vagy akár meghajlással. Inkább a lélek megfeszített józanságával arra kell ügyelnünk, hogy megérezzük azt a pillanatot, amelyben közeledik hozzánk az Isten, amelyben ráhatásával meglátogatja az Ô útján járó lelket. Sem hallgatás, sem kiáltás, sem izgalom nem szükséges az imádsághoz, ha a lélek valóban Istenhez van bilincselve. Csak egészen szabaddá kell tennie magát a léleknek az állhatatos fohászkodásra és a Krisztus iránti szeretetre anélkül, hogy gondolataink elszórakoznának és elkalandoznának.

Együttműködésünkben a legtöbb, legnagyobb, amit tehetünk: állhatatosság az imádságban. Ezáltal tudunk mindennap minden erényt kérni Istentől, és meg is szerezni azokat. Akik méltónak bizonyulnak hogy egyesüljenek az isteni jósággal, azok attól megkapják a Szentlélek működése által az Istennel való, kimondhatatlan szeretetben történő lelki beszélgetés kegyelmét. Aki nap nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imádságban, szinte felemésztődik a lelki szerelemben, az Isten utáni vágyakozásban, lángra lobban az Isten után epedő kívánságtól, és elnyeri a tökéletes szentség lelki kegyelmét.

Valamennyiünknek meg kell vizsgálnia magát, törékeny edényében vajon kincset talál-e; vajon a lélek bíbor köntösbe öltözött-e; vajon látta-e a királyt; vajon megnyugodott-e mellette, vagy a külvilágban kóborolt ebben a pillanatban is? A lélek ugyanis a képességek teljességével rendelkezik, és kiapadhatatlan mélysége van.

Makáriosz mondta ezt is (2): “A lélek, amely elhanyagolja az Isten jelenlétét, érzelemhullámzásba és szenvedélyes vágyba kerül.” Az egyiket “állatias”-nak, a másikat “ördögi”-nek nevezte. Amikor előtártam csodálkozásomat, hogy miért nem tud az emberi lélek mindig Istennél időzni, ezt mondta: “A lélek minden Isten dicsőségére végzett cselekedet és gondolat által Istennél van.”

Miért menjek kirándulni az egyházközségemmel?

Nyugat-dunántúli görögökkel az Őrségben

Egy egyházközségben ((sőt, a miénk még csak nem is egyházközség, ,,csak” szervezőlelkészség) nem a barátaimmal vagyok. Nem a családtagjaimmal vagy a rokonaimmal. Még csak nem is a munkatársaimmal. Nem ismerem őket túl régen. Nem föltétlen egyforma az érdeklődési körünk. Nem oszthatok meg velük szakmai, munkahelyi tapasztalatokat. Akkor miért jó velük lenni? Miért éreztem határtalan összetartozást, sőt meghatottságot, amikor a múlt hétvégén együtt énekeltünk, olvastunk, imádkoztunk, a vecsernyén, utrenyén, együtt ültünk, játszottunk és nevettünk az esti sütögetésnél, tábortűznél. Amikor viccelődtünk, bandukoltunk, gyönyörködtünk az őrségi csodaszép tájban kirándulás közben, a Szala-patak tanösvényen, kóstolgattuk az őrségi dödöllét és rétest a Pityerszeren. Miért éreztem, hogy testvérek között vagyok, a helyemen vagyok, hogy idetartozom?

Szervezőlelkészünk, Elek Antal atya tényleg jól szervező lelkész. Bajánsenyén, a világ végén, az Őrség szívében talált és szervezett nekünk szállást, imádkozó helyet a helyi katolikus templomban. Felesége, Rita szervezte a túrát, Magdi és Julcsi készítette a reggelit, Jancsi rakta a tüzet. Laci sütötte a húst. A gyerekek gondoskodtak a jó hangulatról, Margit néni meg a gyerekekről. Marika néni a szép énekről, Gergő az okos kérdesekről, Márk pedig a fényképezésről. És amikor a tizennyolcéves gimnazista Kitti a tábortűznél hiányolta az egyházi énekeket- éreztem, hogy ez nem átlagos kirándulás. Nem család, nem baráti kör, hanem egy alakuló egyházközség- egyházi közösség.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy váratlanul, meglepetés-szerűen megérkezett Fülöp érsek atya! Így érseki szertartásokban és közös beszélgetésekben volt részünk vele. Prédikációjából tanultuk a zsinati atyák emlékezetéről, hitünk megünneplésének fontosságáról- mi pedig egymástól is: összetartozást, testvéri szeretetet.

Írta: Kocsis Márta

Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben

2020. július 17-19. Bajánsenye

Késő délután elsőkként érkeztünk meg a szálláshelyre, ahol a kulcsokkal együtt kis listát is kaptunk a szobák beosztásáról. Itt ért minket a meglepetés, amit nem is tudtunk mire vélni:

„1-es szoba Érsek úr”. 9 fős kis csapatunk tanakodni kezdett, hogy elértettek-e valamit foglalásnál vagy vegyük ezt komolyan… Reméltük, hogy nincs itt elírás és tényleg együtt tölthetünk némi időt, megismerhetjük Fülöp atyát közelebbről!

Megérkezett a soproni csapat, szervezőlelkészünk vezetésével. Nagy öröm volt, hogy a kedves felesége is vele tudott tartani erre az alkalomra! Ekkor tisztázódott, hogy a hír igaz, nincs elírás sem félreértés.

Elkészült a szobák végleges beosztása, a névsor és elfoglaltuk a szállást. A kis csapat lelkesen vetetette be magát a konyhába, hogy előkészítsük a vacsorához az alapanyagokat, amikből a két kőszegi apuka finom vacsorát varázsolt nekünk mire a vecsernyéről visszatértünk. Közben persze megérkezett érsek atya, majd tetsvére is.

Pici kápolnát kaptunk kölcsön, amiben csodás énekeink, imádságaink az egekbe repítettek minket. Érsek atya vezetésével ez a pici csapat lélekemelő élményben részesült.

A gyerekek is szépen egymásra találtak és óriási energiákkal felfedezték a környéket. Míg a felnőttek jóízű, felszabadult beszélgetést folytattak, közben néhány egyházi ének is a helyére került érsek atya iránymutatásával.

Házassági évfordulónk alkalmából csodás élmény volt az áldás és éltetés, amit kaptunk kis közösségünk körében.

A reggelt utrenyével kezdtük, majd reggeli a finom házi szörpök és házi lekvár kíséretében. Óriási séta várt ránk az Őrség szépséges tájain. Talán még kullancsot sem szereztünk. A túra végén a három férfi autóért sietett, hogy a cseppet sem fáradt gyerekek játszhassanak kicsit és az idősek is megpihenhessenek. Késői ebédünket Pityerszeren fogyasztottuk el, majd a szállásra visszaérve ismét felemelő vecsernyén vehettünk részt, énekeink hálával szálltak az égbe.

A kiadós vacsorát ismét a férfiak készítették, hisz mifelénk a grill és a bogrács a férfi terepe. A tábortűznél fantasztikus hangulat kerekedett érsek atya és testvére vezetésével. Mindenféle dal és vicces hangzás került elő a tarsolyaikból. Hatalmasakat nevettünk együtt. Igazi kis család voltunk Mi ott! Természetesen előkerültek a tűznél a kedvenc egyházi énekek is. Ezekkel zártuk a tábortüzes, házi sütis, ragyogó csillagos estét.

Hálásan köszönjük a szervezést és a szép, tartalmas együttlétet!

Mindenki megismerhette kicsit érsek atyát, mint embert is, aki közvetlenségével, szeretetével és figyelmével tüntetett ki Minket. Szórványban ezt megélni csodás élményt jelentett! Gyerekeink nagy boldogsággal szolgáltak az oltár körül. Nagy büszkeség számukra, hogy ez így lehetett.

Írta: Idaházi Magdolna

„Ebben a világban sem lesz nyílvánvalóvá az igazak és a bűnösök közötti különbség”

Igen sok fát mutatott nekem, de ezek közül egyiknek sem volt levele, egészen úgy tünt, mintha elszáradtak volna. Mindegyik hasonlított a másikhoz. Látod ezeket a fákat?- kérdezte tőlem. Látom, Uram, hogy egyformán szárazak – feleltem rá. Ő pedig így válaszolt: – Ezek a fák, amelyeket te itt látsz, mindazok, akik ebben a világban élnek. Miért olyanok, Uram, mintha kiszáradt fák lennének? Mert sem az igazak, sem a bűnösök nem lesznek nyilvánvalóvá ebben az életben, hanem egymáshoz hasonlóak itt; mert ez a világ az igazak számára olyan, mintha tél lenne, és nem mutatkozik meg a különbség mindaddig, amíg a bűnösökkel együtt élnek. Ahogyan a fák télen lehullatják leveleiket és egymáshoz hasonlóak lesznek, és nem mutatkozik meg, hogy melyik közöttük a száraz és melyik az élő; ugyanúgy ebben a világban sem lesz nyílvánvalóvá az igazak és a bűnösök köztti különbség, mert mindnyájan hasonlítanak egymáshoz.”

Részlet Ókeresztény Írók, Apostoli Atyák, (Hermász_Pásztor, III. példázat), 332.oldal