„Mert az én
elgondolásom szerint a szenvedélymentesség nem más, mint az
elme belső mennyországa,mely a démonok gaztetteit már
gyerekes csínyeknek tekinti.
Tulajdonképpen az mentes
tehát a szenvedélyektől, és erről ismeri meg az ilyet, aki
romlatlanná tette testét, elméjét pedig a teremtmények fölé
emelte, minden érzékét annak alávetette, és az az Úr
színe elé állítva erejét meghaladó szolgálattal mindig csak
feléje halad. Némelyek viszont így határozták meg a
szenvedélymentességet: A lélek föltámadása a teste előtt.
Mások pedig: Isten tökéletes ismerete, melynél csak az
angyaloké különb.”
Részlet Létrás
Szent János: Mennyekbe vezető létra, 225.oldal
A
Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról
Gondolatok a kis filokáliából, Egyiptomi nagy Makáriosz (390)
A Lelki
Beszédekből (1)
“A kereskedők azt keresik az egész világon, hogy hol tehetnek szert haszonra. Így igyekeznek a keresztények is a Szentlélek erejével az erények köteléke révén összegyűjteni a világszerte kóborló gondolataikat. Ez a legszebb és legigazibb hivatásuk. A Szentlélek erejének van meg ugyanis az a hatalma, hogy a szívet, melyet szétzilál az egész világ, egyesítse az Isten szeretetében, hogy így az örökkévalóságra irányítsa.
Nem szükséges
semmiféle hagyományos szokással kezdenünk az imádságunkat: sem
meghatározott testtartással, hallgatással vagy akár meghajlással.
Inkább a lélek
megfeszített józanságával arra kell ügyelnünk, hogy megérezzük
azt a pillanatot, amelyben közeledik hozzánk az Isten, amelyben
ráhatásával meglátogatja az Ô útján járó lelket. Sem
hallgatás, sem kiáltás, sem izgalom nem szükséges az imádsághoz,
ha a lélek valóban Istenhez van bilincselve.
Csak egészen szabaddá kell tennie magát a léleknek az állhatatos
fohászkodásra és a Krisztus iránti szeretetre anélkül, hogy
gondolataink elszórakoznának és elkalandoznának.
Együttműködésünkben
a legtöbb, legnagyobb, amit tehetünk: állhatatosság az
imádságban. Ezáltal tudunk mindennap minden erényt kérni
Istentől, és meg is szerezni azokat. Akik méltónak bizonyulnak
hogy egyesüljenek az isteni jósággal, azok attól megkapják a
Szentlélek működése által az Istennel való, kimondhatatlan
szeretetben történő lelki beszélgetés kegyelmét. Aki nap
nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imádságban,
szinte felemésztődik a lelki szerelemben, az Isten utáni
vágyakozásban, lángra lobban az Isten után epedő kívánságtól,
és elnyeri a tökéletes szentség lelki kegyelmét.
Valamennyiünknek
meg kell vizsgálnia magát, törékeny edényében vajon kincset
talál-e; vajon a lélek bíbor köntösbe öltözött-e; vajon
látta-e a királyt; vajon megnyugodott-e mellette, vagy a
külvilágban kóborolt ebben a pillanatban is? A lélek ugyanis a
képességek teljességével rendelkezik, és kiapadhatatlan
mélysége van.
Makáriosz mondta ezt is (2): “A lélek, amely elhanyagolja az Isten jelenlétét, érzelemhullámzásba és szenvedélyes vágyba kerül.” Az egyiket “állatias”-nak, a másikat “ördögi”-nek nevezte. Amikor előtártam csodálkozásomat, hogy miért nem tud az emberi lélek mindig Istennél időzni, ezt mondta: “A lélek minden Isten dicsőségére végzett cselekedet és gondolat által Istennél van.”“
Egy egyházközségben ((sőt, a miénk
még csak nem is egyházközség, ,,csak” szervezőlelkészség)
nem a barátaimmal vagyok. Nem a családtagjaimmal vagy a
rokonaimmal. Még csak nem is a munkatársaimmal. Nem ismerem őket
túl régen. Nem föltétlen egyforma az érdeklődési körünk. Nem
oszthatok meg velük szakmai, munkahelyi tapasztalatokat. Akkor miért
jó velük lenni? Miért éreztem határtalan összetartozást, sőt
meghatottságot, amikor a múlt hétvégén együtt énekeltünk,
olvastunk, imádkoztunk, a vecsernyén, utrenyén, együtt ültünk,
játszottunk és nevettünk az esti sütögetésnél, tábortűznél.
Amikor viccelődtünk, bandukoltunk, gyönyörködtünk az őrségi
csodaszép tájban kirándulás közben, a Szala-patak tanösvényen,
kóstolgattuk az őrségi dödöllét és rétest a Pityerszeren.
Miért éreztem, hogy testvérek között vagyok, a helyemen vagyok,
hogy idetartozom?
Szervezőlelkészünk, Elek Antal atya
tényleg jól szervező lelkész. Bajánsenyén, a világ végén, az
Őrség szívében talált és szervezett nekünk szállást,
imádkozó helyet a helyi katolikus templomban. Felesége, Rita
szervezte a túrát, Magdi és Julcsi készítette a reggelit, Jancsi
rakta a tüzet. Laci sütötte a húst. A gyerekek gondoskodtak a jó
hangulatról, Margit néni meg a gyerekekről. Marika néni a szép
énekről, Gergő az okos kérdesekről,
Márk pedig a fényképezésről. És amikor a tizennyolcéves
gimnazista Kitti a tábortűznél hiányolta az egyházi énekeket-
éreztem, hogy ez nem átlagos kirándulás. Nem család, nem baráti
kör, hanem egy alakuló egyházközség- egyházi közösség.
És akkor még nem is beszéltem arról,
hogy váratlanul, meglepetés-szerűen megérkezett Fülöp érsek
atya! Így érseki szertartásokban és közös beszélgetésekben
volt részünk vele. Prédikációjából tanultuk a zsinati atyák
emlékezetéről, hitünk megünneplésének fontosságáról- mi
pedig egymástól is: összetartozást, testvéri szeretetet.
Késő
délután elsőkként érkeztünk meg a szálláshelyre, ahol a
kulcsokkal együtt kis listát is kaptunk a szobák beosztásáról.
Itt ért minket a meglepetés, amit nem is tudtunk mire vélni:
„1-es
szoba Érsek úr”. 9 fős kis csapatunk tanakodni kezdett, hogy
elértettek-e valamit foglalásnál vagy vegyük ezt komolyan…
Reméltük, hogy nincs itt elírás és tényleg együtt tölthetünk
némi időt, megismerhetjük Fülöp atyát közelebbről!
Megérkezett
a soproni csapat, szervezőlelkészünk vezetésével. Nagy öröm
volt, hogy a kedves felesége is vele tudott tartani erre az
alkalomra! Ekkor tisztázódott, hogy a hír igaz, nincs elírás sem
félreértés.
Elkészült
a szobák végleges beosztása, a névsor és elfoglaltuk a szállást.
A kis csapat lelkesen vetetette be magát a konyhába, hogy
előkészítsük a vacsorához az alapanyagokat, amikből a két
kőszegi apuka finom vacsorát varázsolt nekünk mire a vecsernyéről
visszatértünk. Közben persze megérkezett érsek atya, majd
tetsvére is.
Pici
kápolnát kaptunk kölcsön, amiben csodás énekeink, imádságaink
az egekbe repítettek minket. Érsek atya vezetésével ez a pici
csapat lélekemelő élményben részesült.
A
gyerekek is szépen egymásra találtak és óriási energiákkal
felfedezték a környéket. Míg a felnőttek jóízű, felszabadult
beszélgetést folytattak, közben néhány egyházi ének is a
helyére került érsek atya iránymutatásával.
Házassági
évfordulónk alkalmából csodás élmény volt az áldás és
éltetés, amit kaptunk kis közösségünk körében.
A
reggelt utrenyével kezdtük, majd reggeli a finom házi szörpök és
házi lekvár kíséretében. Óriási séta várt ránk az Őrség
szépséges tájain. Talán még kullancsot sem szereztünk. A túra
végén a három férfi autóért sietett, hogy a cseppet sem fáradt
gyerekek játszhassanak kicsit és az idősek is megpihenhessenek.
Késői ebédünket Pityerszeren fogyasztottuk el, majd a szállásra
visszaérve ismét felemelő vecsernyén vehettünk részt, énekeink
hálával szálltak az égbe.
A
kiadós vacsorát ismét a férfiak készítették, hisz mifelénk a
grill és a bogrács a férfi terepe. A tábortűznél fantasztikus
hangulat kerekedett érsek atya és testvére vezetésével.
Mindenféle dal és vicces hangzás került elő a tarsolyaikból.
Hatalmasakat nevettünk együtt. Igazi kis család voltunk Mi ott!
Természetesen előkerültek a tűznél a kedvenc egyházi énekek
is. Ezekkel zártuk a tábortüzes, házi sütis, ragyogó csillagos
estét.
Hálásan
köszönjük a szervezést és a szép, tartalmas együttlétet!
Mindenki
megismerhette kicsit érsek atyát, mint embert is, aki
közvetlenségével, szeretetével és figyelmével tüntetett ki
Minket. Szórványban ezt megélni csodás élményt jelentett!
Gyerekeink nagy boldogsággal szolgáltak az oltár körül. Nagy
büszkeség számukra, hogy ez így lehetett.
“Igen sok fát mutatott nekem, de ezek közül egyiknek sem volt levele, egészen úgy tünt, mintha elszáradtak volna. Mindegyik hasonlított a másikhoz. Látod ezeket a fákat?- kérdezte tőlem. Látom, Uram, hogy egyformán szárazak – feleltem rá. Ő pedig így válaszolt: – Ezek a fák, amelyeket te itt látsz, mindazok, akik ebben a világban élnek. Miért olyanok, Uram, mintha kiszáradt fák lennének? Mert sem az igazak, sem a bűnösök nem lesznek nyilvánvalóvá ebben az életben, hanem egymáshoz hasonlóak itt; mert ez a világ az igazak számára olyan, mintha tél lenne, és nem mutatkozik meg a különbség mindaddig, amíg a bűnösökkel együtt élnek. Ahogyan a fák télen lehullatják leveleiket és egymáshoz hasonlóak lesznek, és nem mutatkozik meg, hogy melyik közöttük a száraz és melyik az élő; ugyanúgy ebben a világban sem lesz nyílvánvalóvá az igazak és a bűnösök köztti különbség, mert mindnyájan hasonlítanak egymáshoz.”
Részlet Ókeresztény Írók, Apostoli Atyák, (Hermász_Pásztor, III. példázat), 332.oldal